A Fővárosi Főügyészség vádat emelt a Simon Tibor volt soproni szakvezető bántalmazásában résztvevő négy gyanúsított ellen. A vádiratban G. Jánost, O. Rolandot, H. Jánost és H. Attilát társtettesként elkövetett, halált okozó testi sértéssel vádolja az ügyészség, mely 2-8 évig terjedő börtönnel sújtható – írja a Magyar Nemzet.

Az ügyészség azt is indítványozta, hogy a bíróság tartsa fenn a Simon Tiborra végzetes ütést mérő G. János előzetes letartóztatását. A négy vádlott azért lett társtettes, mert mindannyian ütötték-verték a szakvezetőt. Az azonban tény, hogy a végső ütést G. János mérte rá. A nyomozás nem derítette ki, hogy mi előzte meg a szóváltást a Cafe Allure-ben. A verekedés során Simon Tibor bocsánatot kért, de az ütlegelés ennek ellenére folytatódott. Az utolsó ütés során következett be a végzetes sérülés.