Tumultuózus jelenetek közepette fogadta el az olasz képviselőház azt a vitatott igazságügyi törvényt, amely kudarcra kárhoztathatja a Silvio Berlusconi miniszterelnök ellen folyó korrupciós pereket.

A kormánypárti győzelmet hozó szavazás után a baloldali ellenzék antifasiszta ellenállási dalok éneklésébe fogott, a vita végül lökdösődésbe torkollott. A folyosón rivális kormánypárti frakciók estek egymásnak: a szélsőjobboldali és a centrista képviselőket a hivatalsegédnek kellett szétválasztani. Az élő parlamenti közvetítést a botrány miatt megszakították. A 307-253 arányban elfogadott “lex Berlusconi” értelmében a folyamatban lévő büntetőpereket félbe lehet szakítani és más városba lehet áthelyeztetni, ha a vádlottaknak úgymond alapos okuk van arra, hogy kétségbe vonják a bírák pártatlanságát. A baloldali ellenzék szerint a jogszabály arra szolgál, hogy megvédje a médiamágnás kormányfőt és legszűkebb munkatársait a felelősségre vonástól.

Silvio Berlusconi ellen azzal a váddal folyik büntetőper, hogy vállalkozóként bírót vesztegetett meg. Peráthelyezés esetén az a veszély fenyeget szakértők szerint, hogy elévülés miatt ejteni kell a vádat. Több ellenzéki honatyát már az kihozott a sodrából a vita során, hogy egy fontos módosító indítvány megszavazásakor szabálytalanul jártak el. Az elektronikus kijelzőtábla hamisan mutatta ugyanis azt, hogy ők nem voltak jelen a szavazásnál, holott valójában ott voltak és megnyomták a gombot.

A Berlusconit védő törvényt még meg kell szavaznia a szenátusnak, de a miniszterelnöknek ott is többsége van. A dpa szerint Carlo Azeglio Ciampi államfő is bírálattal illette a törvénytervezetet. Silvio Berlusconi ellen összesen fél tucat bírósági per indult megvesztegetés, mérleghamisítás és titkos pénzalapok működtetése miatt. Két alkalommal első fokon már elítélték szabadságvesztésre, de az ítéleteket később megváltoztatták vagy elévülés miatt törölték. A miniszterelnök baloldali politikai kampány áldozatának tünteti fel magát.