A Népszabadság értesülése szerint lemondott posztjairól Berke Barna, a Versenytanács (VT) elnöke, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökhelyettese. A jogszabályok szerint a jogi szakember felmentéséről, illetve utóda kinevezéséről a miniszterelnök javaslata alapján a köztársasági elnöknek kell döntenie.

A lap úgy tudja, az államfőhöz intézendő, ezzel foglalkozó levél tervezete már Medgyessy Péter asztalán fekszik. Berke Barnát a lapnak nem sikerült megszólaltatnia, ám a GVH és a VT közötti munkamegosztást ismerő megfigyelőknek kevés kétségük lehet a lemondás hátteréről: a Versenytanács a törvény szerint a bíróságokhoz hasonló önállóságot élvező döntéshozó szerv, ám szervezetileg, költségvetési és munkajogi szempontból a Versenyhivatal, azaz végső soron a döntéseket előkészítő apparátus, illetve annak elnöke alárendeltségében működik.

Ez a – nemzetközileg is példa nélküli – konstrukció a VT függetlenségét komoly értéknek tartó Berke és a gördülékeny hivatali működést szem előtt tartó Nagy Zoltán GVH-elnök között számos vita forrásává vált, a két, konzervatív kormányzatokhoz köthető vezető (Nagy Zoltán korábban az Antall-Boross-kormány pénzügyi államtitkára volt, Berke Barnát pedig 2000-ben Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára nevezte ki a VT vezetőjévé a köztársaság elnöke) kapcsolata megromlott. A nézeteltérések időnként a VT elé került ügyek sorsát is érintették, Berke például törvényellenes befolyásolási kísérletnek tartotta a GVH elnökének több intézkedését a tavaly oly sok meglepő fordulatot produkáló “cementügyben”.