A Somogy Megyei Bíróságon megkezdődött a volt fonyódi polgármester pere – jelenti a HavariaPress. Az ügyészség Francsics Zoltánt vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével vádolja.

A fonyódi önkormányzat és egy pécsi részvénytársaság 2001-ben közösen alakítottak egy lakásépítő Kft.-t, hogy a fonyódi kikötőben egy üzletsort építsenek. A cég tulajdonosa 51 százalékban a település, 49 százalékban a részvénytársaság volt. Az építkezést hitelből kívánták finanszírozni, és ehhez egy önkormányzati telek volt a fedezet. A vádirat szerint a meginduló munkákat teljes egészében a részvénytársaság finanszírozta. Francsics Zoltán tavaly januárban a nyereség felét kérte a pécsi cég elnökétől. Követelésére az üzletember egy írásbeli megállapodást készített, mely szerint Francsics tanácsadói munkájáért a beruházások nyereségének fele illeti meg. A volt polgármester később már fix összeget, 10 millió forintot követelt, és amikor ezt nem kapta meg, leállította az építkezést. A pécsi részvénytársaság vezetője ezután tett feljelentést ellene. A mai tárgyaláson Francsics Zoltán elmondta, hogy az építkezés a partner-cég hibájából nem valósulhatott meg, és tagadta a bűncselekmény elkövetését. Az ügy szerdán folytatódik a bíróságon.