Az euróövezet 12 pénzügyminiszterének hétfő esti ülésén politikai megállapodás jött létre arról, hogy Németországgal szemben eljárás induljon túlméretezett államháztartási deficitje miatt, Franciaország pedig figyelmeztetést kapjon, amiért nem a kellő elszántsággal halad a költségvetési egyensúly felé.

Ezt Nikosz Hrisztodulakisz görög pénzügyminiszter jelentette be az elnöklete alatt lezajlott brüsszeli ülés után. A végső döntés az Európai Unió 15 pénzügyminiszterének keddi tanácsülésén születik meg. Pedro Solbes pénzügyekben illetékes európai biztos közölte: végre kell hajtani az Európai Bizottságnak a német büdzsédeficit lefaragására tett javaslatait. A brüsszeli bizottság két hete ultimátumszerűen felszólította Németországot, hogy május 21-ig foganatosítsa az államháztartásának szanálására előirányzott intézkedéseket. A feltételeket teljesíteni kell akkor is, ha a növekedés visszaesik – mutatott rá Solbes. Amíg Németország elfogadta az eljárást, addig Franciaország nem ért egyet a figyelmeztetéssel. De nem tudja megakadályozni, csak éppen szavazás nyomán kaphatja meg.

Mindenesetre Francis Mer francia pénzügyminiszter bejelentette, hogy Párizs nem szándékozik eleget tenni a bizottság két fő ajánlásának: a strukturális (a konjunkturális ingadozások kiszűrésével kalkulált) deficit 2003-ban fél százalékkal történő mérséklésének, illetve a költségvetési egyensúly 2006-os elérésének. Ez utóbbi kötelezettségének teljesítését Franciaország 2007-re akarja halasztani, és az idén csak 0,2 százalékos deficitlefaragást tervez – jelezte Mer az AFP szerint. A német államháztartás hiánya tavaly elérte a hazai össztermék 3,75 százalékát, holott az eurózóna pénzügyi egyensúlyának őrzésére hivatott stabilitási paktum legfeljebb 3 százalékot enged meg. A deficiteljárás végső soron többmilliárd eurós bírsághoz vezethet. Ezekre a szankciókra azonban csak akkor kerülne sor, ha Németország ismét figyelmen kívül hagyná a brüsszeli ajánlásokat. Franciaországban a bizottság az idén a GDP 2,8 százalékát kitevő államháztartási deficitre számít.