A Magyar Úttörők Szövetsége (MÚSZ) csillebérci vadászházának értékesítése ügyében a Fővárosi Főügyészség kedden pótnyomozásra utasította a rendőrséget – erősítette meg Sódor István főügyész több napilap információját az MTI-nek csütörtökön.

Rogán Antal fideszes képviselő – aki tavalyi feljelentésével a büntetőeljárás megindítását kezdeményezte – üdvözölte az ügyészség döntését. A pótnyomozásra május 14-ig szabott határidőt az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának az ügyészség. Sódor István elmondta: a pótnyomozást elrendelő ügyészségi határozat egyik oka az volt, hogy a tényállás az alapeljárásban nem tisztázódott kellőképpen, a rendőrség nem végzett el minden nyomozati cselekményt. Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselőnek a rendőrség – 2002 decemberi – nyomozást megszüntető határozata ellen az ügyészséghez benyújtott panasza új momentumokat is tartalmazott. Mindezekre figyelemmel rendelt el pótnyomozást – a fokozott felügyeletet ellátó ügyész korábbi álláspontját is felülbírálva – a Fővárosi Főügyészség. Rogán Antal azért tett feljelentést Rácz Péter, a MÚSZ elnöke ellen, mert 1999 márciusában 15 millió forintért értékesítették a szövetség tulajdonában lévő vadászházat, noha annak piaci értéke megközelítőleg 100 millió forint volt. Az ingatlan több mint 100 négyzetméter alapterületű, csaknem 2700 négyzetméteres telek és mintegy 40 négyzetméteres garázs tartozik hozzá. A rendőrség 2002. június 18-án hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt elrendelte a nyomozást, majd decemberben megszüntette az eljárást, mivel nem állapították meg bűncselekmény elkövetését. Az ügyben Rácz Péter nem szerepelt gyanúsítottként.

A megszüntető határozatot Rogán Antal ismertette a közvéleménnyel egy 2003. január 18-i sajtótájékoztatón. Akkor a fideszes politikus sajtótájékoztatójára reagálva a MÚSZ elnöke azt hangsúlyozta: mind a rendőrség, mind az ügyészség egyértelműen megállapította, hogy nem történt bűncselekmény. Ezért szerinte pontot kellene tenni az ügy végére, és a feljelentőnek elnézést kellene kérnie azoktól, akiket alaptalanul megvádolt. Az ORFK 2002. december 2-i keltezésű megszüntető határozata tartalmazza, hogy az ingatlan eladáskori értéke a kirendelt igazságügyi szakértő szerint 96,8 millió forint volt. Az adásvétel során a felek a 15 millió forintos vételárat kölcsönösen alakították ki. A nyomozás során ugyanakkor megállapították, hogy a Rácz Péter által megrendelt ingatlanforgalmi szakértői vélemény készítőjének a területre kiadott építési engedélyről nem volt tudomása. Az építési engedély megkérésének ügyét a MÚSZ ügyvezető elnöke magához vonta.

Az ORFK szerint a vizsgált bűncselekmény során az említett építési engedély eltitkolása alkalmas lehet csalás megvalósítására, az engedély ugyanis jelentősen növeli az ingatlan értékét. Így történhetett, hogy a szakértő 15 millióra becsülte a vadászházat, miközben – az új engedéllyel együtt – annak értéke valójában elérte a 97 millió forintot. A megszüntető határozat szerint ugyanakkor “a nyomozás során beszerzett adatok nem alkalmasak annak alátámasztására, hogy az ügyben eljáró ügyvezető elnök tudatában volt az építési engedély szakértő által megállapított mértékű értéknövelő hatásának, és ezen ismeret birtokában tévesztette meg a döntéshozó testületet azért, hogy a vevőnek így jogtalan hasznot, illetve a tulajdonosnak egyúttal kárt okozzon”. A csalás bűncselekménye tehát azért nem állapítható meg, mert az ügyben a hivatalos szervek nem találtak “jogtalan haszonszerzési célzatot”.

Rogán Antal csütörtökön az MTI-nek elmondta: örül annak, hogy a rendőrség pótnyomozást rendelt el a vadászház eladásának ügyében. A Fidesz alelnöke köszönetét fejezte ki a közvéleménynek és az újságíróknak. Mint mondta: a közvélemény nyomása nélkül ebben az ügyben nem rendeltek volna el pótnyomozást. A politikus reményét fejezte ki, hogy a jogi eljárás nem húzódik el túlságosan. Rogán Antal – azzal kapcsolatban, hogy Keller László arra kérte, küldje el neki az üggyel összefüggő iratokat – leszögezte: minden adatot szívesen a közpénzügyi államtitkár rendelkezésre bocsát. – De dokumentumok nincsenek nálam – szögezte le, hozzátéve, hogy ha Keller László kíváncsi azokra, akkor forduljon Lamperth Mónika belügyminiszterhez, mert az iratok a rendőrségnél vannak.