Közel egy hónapig nem lehetett cégadatokat lekérdezni az ekormanyzat.hu-n. Az Index értesülései szerint az ok egy jogvita volt, holnaptól azonban újra elérhetőek lesznek a cégnyilvántartási szolgáltatások. A további vitás kérdések megelőzésére törvényalkotási munka kezdődik a MeH-ben.

A Magyar Nemzet értesülései szerint az ekormányzat.hu-n közel egy hónapig nem voltak elérhetők a cégnyilvántartási adatok. Az elmérgesedett vita szereplői a lap szerint a Miniszterelnöki Hivatalhoz (MeH), az Igazságügyi Minisztérium (IM), illetve az IM által alapított cég, a Microsec Kft. volt.

MeH-közeli köröktől úgy tudjuk, hogy a vita szálai egészen 1990-ig nyúlnak vissza. A gazdasági törvény ugyanis – egyebek mellett – arról is rendelkezett, hogy a cégbíróságon keletkező iratok az állampolgárok számára nyilvánosak kell legyenek. Ez összesen több millió adatot jelent. Ennek kezelésére pedig sem az IM, sem pedig a MeH nem volt felkészült.

Így az igazságügyi tárca létrehozta a Microsec Kft.-t, és kizárólagos szerződést kötött vele az adatok feldolgozására, illetve a keresőrendszer üzemeltetésére. A szerződés egyebek mellett azt is tartalmazta, hogy a cég a lekért adatok után pénzt kérhet. Úgy tudjuk, hogy az ekormanyzat.hu-nak – annak ellenére, hogy állampolgáronként havi 10-ben limitálták a lekérdezéseket – milliós nagyságrendbe kerültek a keresések.

Forrásunk arról is szólt, hogy uniós direktíva rendelkezik az ilyen adatok nyilvánosságáról, amit a regnáló kormány is biztosítani kíván. Így most – egy hónapos kihagyás után – február elsejétől újraindítják a szolgáltatást. Mindez azt is jelenti, hogy “lenyelték a békát”, azaz újra fizetnek az adatok után a Microsecnek. Egyúttal azonban törvényalkotói munka kezdődika MeH-ben, amelynek az a célja, hogy a törvényi ellentmondást feloldják.