Két fontos és különleges jogszabályt fogadott el Belgium az elmúlt napokban. A szenátus módosította népirtással kapcsolatos törvényt, így az országban a jövőben csak a Belgiummal kapcsolatos ügyekben lehet eljárást indítani. A parlament továbbá engedélyezte – a világon másodikként – az azonos neműek házasságát.

A népirtásról szóló eddigi törvény lehetővé tette, hogy ilyen ügyben bárki eljárást indíthasson bármely ország állampolgára ellen. Ezt a lehetőséget sokan politikai célokra használták fel, így Ariel Sharon, Izrael jelenlegi miniszterelnöke és Fidel Castro, Kuba államfője ellen különböző érdekvédelmi szervezetek, emberjogi csoportok kezdeményeztek pereket. (A már elkezdett eljárásokat egyébként nem szüntetik meg.) A szenátus által elfogadott módosítás szerint – amelyet a parlamentnek még jóvá kell hagynia – a szövetségi ügyész dönt arról, hogy egy Belgiummal nem kapcsolatos ügyet belga bíróság elé vihetnek-e.

Január végén Belgium is engedélyezte az azonos neműek házasságát, Hollandia után második országként a világon. A két hónap múlva törvényerőre emelkedő szabályozás azonban nem annyira liberális, mint a holland. A belga homoszexuális párokra az öröklési előírások érvényesek, ám ők – a holland gyakorlattól eltérően – nem fogadhatnak örökbe gyermeket. A törvény csak a belga állampolgárokra vonatkozik: külföldi azonos nemű párok nem házasodhatnak Belgiumban – kivéve, ha hollandokról van szó, vagyis, ha a törvény a származási országban is elismeri az ilyen házasságot.