Változtatás nélkül fogadhatja el újra a keddi rendkívüli ülésén a parlament a szociális törvénycsomagot, amelyet a köztársasági elnök megfontolás végett december végén visszaküldött. A törvénycsomag a kormány szerint sokszázezer ember helyzetén javítana.

A keddi rendkívüli ülésen tárgyalja újra a parlament a szociális törvénycsomagot, amelyet Mádl Ferenc köztársasági elnök küldött vissza az Országgyűlésnek megfontolásra december végén. Mádl észrevételei szerint a bevezetendő szabályozás hátrányosan érintheti azokat az állampolgárokat, akik a szociális alapellátásokat egyházi intézményben kívánják igénybe venni. Az alkotmány szerint a köztársasági elnök a parlament által elfogadott törvényjavaslatot – ha nem ért egyet vele vagy valamely rendelkezésével – egyszer visszaküldheti megfontolás végett. Újratárgyalás után azonban az államfő köteles öt napon belül aláírni az elfogadott törvényjavaslatot, még akkor is, ha változtatás nélkül fogadták el a képviselők.

A törvényjavaslat segítene a lakhatással összefüggő adósságba kerülő kiskeresetű családokon, bevezetné a nagymama-gyest, megemelné gyermekvédelmi támogatás összegét, kiterjeszti a mozgásszervi és hallási fogyatékosok támogatását, illetve bővítené az éjjeli menedékhelyek szolgáltatásait. A szociális törvénycsomaghoz nem érkeztek kormánypárti módosítások, így – ahogy korábban ígérték – változtatások nélkül fogadhatják el újra az indítványt.