Nem elég, hogy a német médiabirodalomnak nemrég le kellett írnia az időközben megszűnt Napsterbe pumpált 100 millió dolláros beruházását, most egy többmilliárdos kártérítési pert is a nyakába akasztanak.

A zenekiadók minimális kárigénye 17 milliárd dollár, arra hivatkozván hogy a Bertelsmann pénzügyi mentőöve tette lehetővé a tömeges szerzői jogsértések folytatását. 1999 végén és 2000 elején a nagy hanglemezgyártók, így a Bertelsmann saját cége, a BMG is pert indítottak a Napster ellen. A bíróság nemsokára a Napster tevékenységének felfüggesztését rendelte el, de az ítélet végrehajtása a többszöri fellebezések hatására elmaradt. A Bertemann mindezek után -midenki legnagyobb megdöbbenésére- támogatta meg a Napster-t, először “csak” ötven millió dollár átutalásával, természetesen nem emberbaráti szeretetből, sokkal inkább egy stratégiai partneség kialakításán fáradozva. A felperesek most azt állítják, hogy ha a Bertelsmann akkor nem nyújt segítséget, a Napster egy évvel kevesebb ideig maradt volna talpon. Ez a per egyben jelzés értékű is lehet azoknak a cégeknek, melyek a Napster-hez hasonló fájlcsere szolgáltatókat támogatnak.