Hivatalos személyként, részben bűnszövetségben elkövetett zsarolásban és más bűncselekményekben bűnösnek találta és börtönbüntetésre ítélte a Szekszárdi Városi Bíróság az APEH Tolna Megyei Nyomozóhivatalának egykori helyettes vezetőjét. A nem jogerős ítélet szerint a volt adónyomozó hét és fél év börtönbüntetést kapott.

A nem jogerős ítélet alapján az elsőrendű vádlott, a hivatal egykori helyettes vezetője, N. Attila 7 év 6 hónap börtönbüntetést kapott. Társainak, K. Istvánnak 2 évet, N. Györgynek 1 év 6 hónapot, Sz. Andrásnak pedig 5 évet kell börtönben töltenie az elsőfokú ítélet szerint. A bíróság N. György büntetését 2 év próbaidőre felfüggesztette, N. Attilát és Sz. Andrást 5-5, K. Istvánt pedig 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.A társaság tagjai különböző személyi összetételekben összesen 5 vállalkozót zsaroltak meg azzal az ürüggyel, hogy a nyomozó hivatalnál eljárás folyik ellenük, melyeket 200-600 ezer forint közötti összegek fejében megszüntetnek.