Egy 1975-ben kiadott tanácsi engedély az alapja annak az eljárásnak, amelyet a közelmúltban indított az APEH azon esztergomi “laktanyalakás-tulajdonosok” ellen, akik az adóhivatal szerint 2000-ben jogtalanul vették igénybe a szociálpolitikai támogatást és igényelték vissza az általános forgalmi adót, mert az érintettek nem új lakásokat vásároltak. Mindezt Verbó Árpád, az APEH Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság igazgatója közölte.

A szakember emlékeztetőül elmondta: az adóhatóság és az egykori szovjet katonai épületekből kialakított lakások mostani tulajdonosai közötti vitának az az alapja, hogy újnak vagy már meglévőnek számítanak ezek az otthonok. Birtokunkban van egy olyan engedély – mondta az igazgató -, amelyet 1975. november 3-án adott ki az esztergomi városi tanács végrehajtó bizottságának építési és műszaki osztálya a szovjet katonai lakótelep megépítésének engedélyezésére és kivitelezésére. Az adóhivatal ennek az engedélynek az alapján kezdte meg a kedvezmények kamatostul való visszafizetésére történő felszólításokat.

Az igazgató emlékeztetett arra, hogy az ügyben a múlt héten egyeztető tárgyalást tartott a Pénzügyminisztérium és az APEH, melynek eredményeként a hivatal méltányos megoldást keres. Ez azt jelenti – fejtegette Verbó Árpád -, hogy kollégáim a mintegy 90 lakástulajdonossal egyenként tekintik át a lakások megszerzéséhez szükséges jogosultságokat, s ezt követően határozzák meg a továbbiakat. Ez – a tájékoztatás szerint – a körülményektől függően lehet fizetési halasztás, részletfizetés engedélyezése, a tartozás mérséklése vagy elengedése.

Az igazgató hangsúlyozta: a nagy nyilvánosságot kapó ügyet megerősített szakmai gárdával szeretnék jogszerűen s mihamarabb, 2-3 hónap alatt lezárni. Az ügy kipattanása után a másik fél, a lakók, az esztergomi önkormányzat, az egykori szovjet épületeket átalakító, illetve értékesítő cégek képviselői úgy nyilatkoztak, hogy számukra azért érthetetlen az APEH eljárása, mert a lakásokat szinte teljesen újjá kellett építeni, ugyanis sok mindenben nem feleltek meg a magyar építési előírásoknak. Azzal is érveltek, hogy ezek a lakások korábban nem voltak a földhivatalban nyilvántartva, telekkönyvezve.