Jogerősen 100 millió lej – közel 670 ezer forint – pénzbírságra ítélte az illetékes román bíróság Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármestert a román nemzeti jelképekre és a hivatalos nyelv használatára vonatkozó rendeletek megsértése miatt.

A székelyföldi polgármestert tavaly júniusban jelentette fel Kovászna megye prefektusa, aki szerint Sepsiszentgyörgy első embere törvényt sértett, mivel utasítására bevonták a tanácsháza tetején lobogó román nemzeti zászlót. Törvényt sértett a polgármester azzal is, hogy hivatalos levelezésben magyar nyelvet használt. Egymillió lej – nem egészen 7 ezer forint – pénzbírságra ítélte a Kolozs megyei ügyészség Gheorghe Funar polgármestert a háborús bűnösök kultuszát tiltó kormányrendelet megsértése miatt.

A kolozsvári polgármester irodájából tavaly nyáron a rendőrök távolították el a háborús bűnök miatt kivégzett Ion Antonescu marsall tervezett emlékművének makettjeit. A makettek négy éve díszítették Funar dolgozószobáját, miután a polgármester pályázatot írt ki egy köztéri Antonescu-emlékműre. Funar közölte, hogy nem kíván fellebbezni az ítélet ellen, éppen ellenkezőleg: büszke arra, hogy megbüntették Antonescu marsall emlékének védelméért. Ugyanakkor felháborítónak tartotta, hogy a román hatóságok mindeddig nem távolították el Körösfőről Vasvári Pál szobrát, aki – szavai szerint – Antonescu marsallal szemben valóban háborús bűnösnek tekintendő.