A két cég szabadalmi vitája kedden kölcsönös pereskedéssé fajult, miután mindkét cég azzal vádolja a másikat, hogy olyan szalagos tárolót gyárt, amely elbitorolt szabadalmakra épül.

Elsőként a Quantum adott be keresetet a StorageTek ellen, mert “törvénytelen módon olyan szalagos meghajtókat gyárt és forgalmaz az USA-ban, amelyek két Quantum szabadalmon alapulnak”. A cég a jogsértő magatartás abbahagyására szólítja fel az alperest. A StorageTek ellenkeresete konkrétan a Super DTL termékek szabadalmait említi, a jogdíjak visszamenőleges kifizetését és háromszoros kártérítés kiszabását kérve a bíróságtól. “Azt reméltük, sikerül jóhiszemű tárgyalásokon magunk között tisztázni a dolgot”, áll Mark Roelling, a StorageTek alelnöki rangú vezető jogásza közleményében.

“A Quantum azonban azt a frivol megoldást választotta, hogy két teljesen más szabadalom kapcsán pert indított ellenünk, mint aki érzi, hogy tárgyalásainkon nem számíthat rá nézve kedvező eredményre.” A jelek szerint a Quantum is a békés megegyezésre törekedett először. “Sajnos ez a törekvésünk sikertelennek bizonyult, így nem maradt más választásunk, mint jogi úton megvédeni saját szellemi tulajdonunkat”, állítja közleményében John Gannon, a Quantum DLTtape Group elnöke.