Hat év tíz hónapi, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélték azt a lányt, aki egy társával megbecstelenített és meggyilkolt egy 11 éves kislányt – jelenti a HavariaPress.

A lányt mellékbüntetésként hat évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. A 2000-ben meggyilkolt Kocsis Franciska ügyében kedden született ítélet a Fővárosi Bíróságon. A vád szerint a 11 éves lányt 2000. május 4-én két iskolatársa, egy fiú és egy lány ölte meg. A gyilkosság idején még csak az elkövetők egyike töltötte be a tizennegyedik életévét, így csak ő büntethető. Az akkor 14, most 17 éves lányt előre kitervelt, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek a bíróság. A lány társa nem büntethető, a gyilkosság elkövetésekor ugyanis még nem töltötte be 14. életévét. Õ ezért csak tanúként vett részt a tárgyaláson.

Az ítélet meghozatalakor enyhítő körülményként vették figyelembe a bírák, hogy a vádlott – két iskolatársához hasonlóan – kisegítő iskolába járt, csak közepesen beszámítható volt, és az átlagosnál alacsonyabb értelmi képességekkel rendelkezett. Súlyosbító körülménynek ítélték meg viszont, hogy a sértett 14 éven aluli volt. Az ítélet szerint a vádlott egyébként csak közvetett tettes, s a gyilkosság kitervelője volt. Az áldozat életét ugyanis a fiú oltotta ki. A tárgyaláson elhangzott, hogy a média is hibás lehet az ügyben, a támadókat ugyanis különböző krimik és rajzfilmek is befolyásolták. Az ügyész súlyosbításért, az ügyvéd enyhítésért fellebbezett, az ítélet ezért nem jogerős.