Az Állami számvevőszék azt vizsgálja, megegyezik-e a Postabank túlkonszolidációjáról szóló kiszivárogtatott Kehi-jelentés a Kehi eredeti dokumentumával. Ha igen, feljelentést tesznek államtitoksértés gyanújával – írja a Népszabadság.

Államtitoksértést gyanít az Állami Számvevőszék azzal kapcsolatban, hogy pár hete névtelen levélként több laphoz is eljutott egy jelentéstervezet, amelyet állítólag a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal készített a Postabankról – írja a Népszabadság.

Az állítólagos Kehi-dokumentumból több lap is közölt részleteket, amelyek arra vonatkoztak, hogy a bankot az Orbán-kormány túlkonszolidálta, azaz az indokoltnál több költségvetési támogatást nyújtott az üzletmenet rendbetételére. Az ÁSZ, szintén a Postabank konszolidációját vizsgáló – márciusban nyilvánosságra hozott – jelentése azonban nem igazolta ezt.

A lap úgy tudja, hogy az ÁSZ hivatalosan nem kapott ebből a Kehi-jelentésből, bár a névtelen levél hozzájuk is eljutott. A számvevőszék most a Kehi segítségét kéri, hogy leellenőrizzék, a jelentés valóban a Kehi-dokumentumon alapul-e. Ha igen, államtitoksértés gyanújával feljelentést tesznek.