Halmazati büntetésként tíz év fegyházbüntetést kapott az a férfi, akit egy nyíregyházi nő megerőszakolásával vádoltak – jelenti a HavariaPress. A csütörtökön meghozott ítélet szerint az elkövető egy másik lányt is megpróbált megerőszakolni, ő azonban el tudott menekülni támadója elől. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság fellebbviteli tanácsa erőszakos közösülés, garázdaság és könnyű testi sértés miatt, többszörös és különös visszaesőként ítélte el a vádlottat. A másodfokú bíróság rendelkezése értelmében a 36 éves kemecsei férfi nem bocsátható feltételes szabadságra.

A férfi 2002. szeptember 10-én szabadult korábbi 8 éves fegyházbüntetéséből, amit hasonló bűncselekmény miatt kapott. Az ítélet szerint azonban mindjárt másnap újabb erőszakot követett el. Ekkor a nyíregyházi piac környékén figyelt ki egy munkából hazatérő nőt, akit életveszélyes fenyegetéssel kényszerített nemi kapcsolatra. Szeptember 20-án pedig késsel fenyegetőzve próbált szexuális kapcsolatra kényszeríteni egy lányt. A sértett azonban el tudott menekülni a szatír elől. A vádlott mindvégig ártatlanságát hangoztatta. A bíróságnak azonban bizonyítékok kerültek a birtokába, amelyek minden kétséget kizáróan igazolták a bűnösséget. A sértettek is egyértelműen azonosították a férfit, a nemi szervén lévő testékszer alapján. A többszörösen visszaeső vádlott eddig három alkalommal volt bűntetve nem erkölcs elleni bűncselekmény miatt, emellett többször lopás és más vagyon elleni bűncselekmények miatt is.