Egy ismeretlen zsaroló azzal fenyegetőzik, hogy kórházi és más közétkeztetési konyhákat fog ciánnal megmérgezni, ha a cseh állam csütörtökig nem fizet ki neki több millió koronát – közölte kedden este a közszolgálati cseh televízió.

Stanislav Gross belügyminiszter a zsarolás tényét megerősítette, de részleteket nem volt hajlandó elárulni. “Megfelelő biztonsági intézkedéseket foganatosítottunk. A vizsgálat folyamatban van” – nyilatkozott a televízióban a miniszter. A zsaroló a hét elején a prágai Apollinárská utcai kórházban kálium-cianidot tartalmazó üvegcséket helyezett el, majd két esetben is felhívta a rendőrséget, s előadta követeléseit. Állítólag 300 millió koronát követel, de az összeg nagyságát a hatóságok nem erősítették meg. “Amennyiben újra jelentkezik, megpróbálunk majd beszélni vele, hogy megtudjuk szándékait” – jelentette ki Jirí Kolár rendőrfőkapitány.

A kálium-cianid rendkívül mérgező vegyület; ciángőz belélegzése vagy ciántartalmú anyag lenyelése percek alatt halált okozhat. A televízió szerint nem kizárt, hogy az ismeretlent a márciusi olmützi eset ösztönözte a zsarolásra vagy esetleg a rossz viccre. A több mint 100 ezer lakosú Olmütz városát és környékét márciusban két hétig egy ismeretlen zsaroló tartotta izgalomban, aki robbantásokkal fenyegetőzött, ha az állam nem fizet neki nagyobb összeget. A rendőrség talált is egy működőképes robbanószerkezetet az egyik vasúti híd alatt a város szélén. Ezt követően tízmillió koronát dobtak ki a zsarolónak egy helikopterből, de a rendőrség szerint a pénzt végül is senki sem vitte el.