Az EU tagállamainak bűnüldöző szervei közti hatékonyabb együttműködés kialakításának céljával létrehozott Eurojust elnevezésű intézményről tartott előadást német delegáltja Budapesten pénteken.

Jürgen Kapplinghaus, egykori német főügyész elmondta: a Eurojust célja, hogy a nemzetközi bűnügyi együttműködésben a korábbi nehézkes, hosszadalmas diplomáciai utat felváltsa a tagállamok rendőrei, ügyészei, bírái közti közvetlen kapcsolatfelvétel.

A bűnözők nem törődnek a formaságokkal, gyorsan adaptálják a technikai újdonságokat, és az unióban még országhatárok sem nehezítik a dolgukat – mutatott rá az előadó.

Elmondta: a két éve létrehozott Eurojust még nem, a csak hírekben létező, önálló európai ügyészi szervezet, az Eurojust nem nyomoz, nem alkalmaz szankciókat, inkább csak koordináló tevékenysége révén segít a bonyolult, több országot érintő bűnügyekben eljáró tagállami hatóságoknak.

A szakember megjegyezte, nem ritka, hogy ezekben az ügyekben hat-nyolc ország hatóságai kezdenek párhuzamos nyomozásba, egymásról mit sem tudva. Az információk cseréje, az erők egyesítése azonban jelentősen növeli az eljárások eredményességét, és csökkenti a költségeket.

Kifejtette: az Eurojustban a tagállamok delegáltjai tevékenykednek, akik jól ismerik hazájuk büntető jogszabályait, illetve bűnüldöző hatóságainak működését. Ennek köszönhetően nagy segítséget nyújthatnak abban, hogy a büntetőeljárást ne nyújtsa el vagy hiúsítsa meg az egymás országaiban végrehajtandó nyomozati cselekményekkel például tanúkihallgatással, házkutatással, lefoglalással miatti késlekedés.

Hozzátette: az esetek 90 százalékában az Eurojust bevonásával, az érintettek közti közvetlen kapcsolat létrehozásával napok, hetek alatt megoldhatók azok a több országot érintő bűnesetekkel kapcsolatos problémák, amelyek egyébként hónapokra, vagy akár évekre is megakaszthatják a nyomozást.