A DVD másoló szoftvert gyártó 321 Studios csütörtökön termékeinek törvényes mivolta mellett érvelt a bírónő előtt, aki azzal kezdte a meghallgatást, hogy közölte, hajlik az ellenérdekelt felek véleményének elfogadása felé.

Susan Illston bírónő kifejtette, hogy őt “lényegében meggyőzték” az 1998-ban hozott Digitális Millennium törvény kapcsán korábban eljáró bírák érvei, miszerint törvénytelen olyan eszközök forgalmazása, melyekkel megkerülhetők a másolásvédő technológiák. A 321 Studios szoftverei pedig lehetővé teszik, hogy a felhasználó az általa vásárolt DVD-t írható DVD-re vagy írható CD lemezre másolja, hiába védi az eredeti lemezen a tartalmat a CSS technológia. Eddig két szövetségi bíróság mondta ki a CSS technológiát megkerülő ingyenes dekódoló DeCSS technológia használatát – amit a 321 is használ. Illston fel is idézte a 2600 hacker magazin ügyét, melyet a bíróság eltiltott attól, hogy felületéről linket kínáljon a DeCSS kód letöltését kínáló webhely felé.

A 321 Studios képviselője, Daralyn Durie azzal érvelt, hogy a Digitális Millennium törvény alkotmányellenes, mert megakadályozza a tisztességes felhasználás jogának érvényesítését. Érvelésének másik fele pedig azon alapul, hogy szerinte a CSS nem másolásvédő eszköz, hanem hozzáférés ellenőrző eszköz. “Egy jogot egészen biztosan átruház rám a jogtulajdonos, amikor megvásárlom a DVD-t, nevezetesen azt a jogot, hogy kinyissam a titkosítást és hozzáférjek a tartalomhoz.”

Russell Frackman, a filmstúdiók ügyvédje ezzel szemben úgy vélte, a vásárlónak joga van lejátszania a DVD-t, de hogy “joga volna teljes digitális másolatot készíteni”, az nem része a tisztességes felhasználásnak. “Egyetlen szerzői jogi törvény sem engedi meg a felhasználónak, hogy extra másolatokat készítsen jogvédett anyagokról”, érvelt. Az pedig “aligha nevezhető különbségnek” a korábbi DeCSS-perekkel összevetve, hogy a 321 Studios a technológiát “kereskedelmileg értékesíti”. A két ügyvéd veteránnak számít szerzői jogi ügyekben. Frackman volt a hanglemezgyárak képviselője a Napster elleni perben, Durie pedig az elektronikus könyveket védő szoftvert feltörő Dmitrij Szkljarovot védte, akit 2001-ben a Las Vegas-i Defcon hackerkonferencián tartóztattak le.