Tízévi börtönre is ítélhetik azokat, akik két évvel ezelőtt részt vettek a dél-alföldi madárirtásban. Az ügyészség természetkárosítással és bűnszövetségben elkövetett lopással vádolja az olasz és a magyar elkövetőket és segítőiket. Az olaszok ellen akár távollétükben is lefolytatják az eljárást – írja a Magyar Hírlap.

A két évvel ezelőtti madármészárlás ügyében induló bírósági eljárás vádiratában élő szervezet tömeges pusztulásával járó természetkárosítás bűntette és különösen nagy értékben bűnszövetségben elkövetett lopás alapos gyanúja szerepel. A Mohácsi Városi Bíróság elé öt olasz és hat magyar állampolgár áll az utóbbi évek legnagyobb természetpusztításáért – írja a Magyar Hírlap.

Az olasz orvvadászokat és magyar segítőiket több mint tízezer védett madár lelövésével, hálós befogásával, gyanúsítják, amellyel összesen több mint háromszázmillió forint kárt okoztak – mondta a lapnak Petréteiné Malomsoki Csilla, Baranya megye megbízott főügyész-helyettese. Ha bebizonyosodik bűnösségük, a lopás minősített esete miatt öt-tíz év, a természetkárosításért maximum öt év szabadságvesztést kaphatnak a gyanúsítottak. A nyomozás vontatottan haladt a 2001 novemberében véletlenül napvilágra került, egész Európában felháborodást keltő ügyben. A fideszes Tóth Gábor emiatt írásos kérdést intézett Polt Péter főügyészhez a közelmúltban.

Tavaly majdnem tucatnyi esetben ítéltek kisebb-nagyobb pénzbüntetésre hazai bíróságok olaszokat, védett madarak kilövése, illetve csempészete miatt. Igaz, a kárérték egyszer sem haladta meg a pár százezer forintot. Petréteiné Malomsoki Csilla szerint az ügy sokrétűsége, és a különféle szakértői vizsgálatok időigénye miatt húzódott több mint másfél évig a vádirat elkészítése. Az még azonban nem dőlt el, hogy megkezdődik-e a tárgyalás a július 16-ai ítélkezési szünet előtt. Így az si lehet, hogy őszre marad az elsőfokú ítélet meghozatala.

A gyanúsítottak közül egy magyar állampolgár van házi őrizetben – ő a Magyar Hírlap szerint a vadászatot szervező cég vezetője volt. Négyen lakhelyelhagyási tilalom mellett várják a tárgyalás kezdetét. Az olasz gyanúsítottak száma még bizonytalan. Közülük Ketten – a szállítmány sofőrje és kísérője – biztosíték letételét követően elhagyhatták az országot, a korábban kereket oldó orvvadászok ellen távollétükben indult meg az eljárás. Õket azóta az olasz hatóságok meghallgatták. A Magyar Hírlap ügyészségi forrásokból úgy értesült, hogy az olasz orvvadászok nélkül is lefolytatják a bírósági tárgyalást, akiket így távollétükben ítélhetnek el, de az is lehet, hogy jogsegély keretében hazájukban vonják őket felelősségre.