Az olasz hatóságok már átszállították Budapestre a fegyvercsempészésért nyolc évi szabadságvesztésre jogerősen elítélt Somogyi Tamást – erősítette meg az MTI érdeklődésére Massimiliano Scaringella ügyvéd, aki az elmúlt években hiába próbált a magyar férfi ügyében perújrafelvételt kérni.

Scaringella az elmúlt esztendőkben azon fáradozott, hogy bebizonyítsa: az olasz bíróság annak idején számos formai hibát követett el. Nem sikerült ugyanakkor kivívnia a perújrafelvételt, az olasz bíróságok ugyanis mereven elzárkóztak érveinek mérlegelésétől. Somogyi Tamás az olaszországi ítélet alapján most mégis saját hazájában tölti le büntetésének hátralevő részét. A szövevényes történet egyik főszereplője Mikula Éva, aki több évvel ezelőtt Romániából érkezett Magyarországra. Egy ideig a főleg autókereskedéssel foglalkozó Somogyi Tamás családjánál élt, majd Olaszországba utazott, ahol megismerkedett egy bizonyos Fabio Savival, akinek az élettársa lett. Az olasz férfiról és családjáról kiderült, hogy a kilencvenes évek elején számos robbantásos merényletnek, bankrablásnak volt az elkövetője. Savi Mikula Évával Magyarországra is ellátogatott, s ott a lány bemutatta őt Somogyi Tamásnak. A periratok szerint ekkor jött létre köztük a bűnös üzleti kapcsolat: a magyar férfi lőfegyvereket adott el a Savi családnak.

Az olasz rendőrség végül elfogta Saviékat. A per során Itáliából többször küldtek idézést Somogyi Tamás nevére. Mivel azonban Mikula Éva vallomásai alapján az olasz hatóságok tévesen rögzítették a magyar férfi adatait, a postán küldött idézések és értesítések – Somogyi állítása szerint – nem érkeztek meg magyarországi címére. Így arról sem szerzett állítólag tudomást, hogy Itáliában nyolc évre elítélték fegyvercsempészés miatt. Ez csak véletlenül derül ki számára, amikor három évvel ezelőtt Ausztriába akart utazni. A schengeni határőrök egy faxon továbbított, nehezen olvasható, hibás adatok alapján készült körözés alapján vették őt őrizetbe. Az osztrákok mindenesetre kiadták Somogyit az olaszoknak, akik le is csukták őt. Ekkor lépett a színre Scaringella ügyvéd. Jogerős ítéletről lévén szó, azt csak formai hibákra hivatkozva támadhatta meg, szerinte ilyen körülmények között nem lett volna szabad az érintett távollétében tárgyalni az ügyet. Nem az volt a kérdés, hogy Somogyi valóban bűnös-e (bár az elítélt mind a mai napig ártatlannak vallja magát), hanem az, hogy miért nem kapott lehetőséget a védekezésre – mondta az olasz ügyvéd.

Massimiliano Scaringella azt is elárulta: nem adta fel küzdelmét, már a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult amiatt, hogy egy magyar állampolgártól Olaszországban megtagadták a védekezéshez való jogot. (Egy magyar ügyvéd viszont azért fordult ugyanehhez a testülethez, mert szerinte Somogyit Ausztria jogellenesen adta át Olaszországnak). Scaringella megjegyezte: míg az olasz bíróságok rendkívül szűkszavúan utasították el mindig az ő kifogásait, a strasbourgi bíróság nagy figyelmet szentel most ennek az ügynek, számos magyarázatért fordult eddig az olasz illetékesekhez.