A mozgássérültek parkolásának nyilvántartásában új rendszert vezet be a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) vasárnaptól – közölte a szervezet sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Az új, országos regisztrációs rendszer lehetetlenné teszi a mozgássérültek igazolványaival való visszaéléseket, illetve hamisításukat – mondta el Horváth László.

Ismertetése szerint az önkormányzatok által korábban kiállított parkolási igazolványokat számozott hologramos matricákkal látják el június 15-e után.

Horváth László ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a matrica nélküli igazolványok továbbra is használhatók a díjmentes parkoláshoz bárhol az országban, de a matricás megoldás – utalva a parkolóőrök ellenőrzési gyakorlatára – az érintetteket megóvhatja a “kellemetlenségektől”.

Közölte, a főváros területén működő Centrum Parkoló Kft.-vel már megállapodtak a matricás igazolványok használatáról.

Ismertetése szerint a kétféle matricát ad ki a MEOSZ; a saját tulajdonú gépkocsit használó mozgássérültek számára egy kék, míg a más gépkocsiját használók számára egy rózsaszínűt.

Az érintettek három helyen, a MEOSZ San Marco utcai székházában, valamint a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének Hegedűs Gyula és Keveháza utcai intézményeiben igényelhetik a matricát.