Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt a közelmúltban gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Autópálya Részvénytársaság két korábbi vezérigazgatóját az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (ORFK SZBEI) – hangzott el a rendőrség szerdai sajtótájékoztatóján.

Liszka Károly, a SZBEI vezetőjének bűnügyi helyettese elmondta, hogy H. Lászlót mintegy 400 millió forint, míg V. Ivánt 1,6 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt hallgatták ki.

A Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi államtitkárának feljelentése szerint az autópálya-építéseket megelőző tevékenységek során a megszokottól feltűnően magasabb összegek kerültek kifizetésre.

Liszka Károly ismertetése szerint a Nemzeti Autópálya Rt. 2000 márciusában egy ügyvédi irodát bízott meg azzal, hogy készítse el a szerződéscsomagot az rt. és az autópálya-építést kivitelező konzorciumok között. A szerződés megírásáért kirívóan magas összeget, 288 millió forintot fizettek ki az ügyvédi irodának.

– Ez indokolatlan és pazarló volt, mert az ügyvédi iroda felelősséget csak a kötelező ügyvédi biztosítás erejéig vállalt, míg a szerződés részleteit a társaságok vezető fórumai tárgyalták meg, így a valós ügyvédi munka minimális volt – közölte.

A részvénytársaság 2000 és 2002 között több szerződést kötött a Defend Security Kft.-vel az autópálya-építést megelőző lőszermentesítésről.

A társaság a Defend Kft.-nek összesen 1,2 milliárd forintot fizetett ki, amelyből a kft. tovább utalt 882 millió forintot alvállalkozójának, a First VIP Security Kft.-nek. A First VIP a valós munkát elvégző két cégnek összesen 180 millió forintot utalt át.

A First VIP Kft. bankszámlájáról 547 millió forintot vettek fel készpénzben, a cég üzletrészeit pedig később egy magyar hajléktalannak és egy ismeretlen ukrán személynek értékesítették.

A rendőrség elrendelte az ukrán állampolgár, valamint a First VIP Kft. eladása miatt Zvolenszki András magyar állampolgár körözését.

Liszka Károly tájékoztatása szerint a valós munkát végző cég ugyancsak pályázott a lőszer-mentesítési feladatra négyzetméterenként 30 forintos árral, míg a Defend Kft. ugyanezt a munkát 80 forintos áron vállalta.

A Nemzeti Autópálya Rt. 2000 végén szerződést kötött a ZIB Consulting Kft.-vel az autópálya-terület megszerzési feladatainak koordinálására, amelyért 1,5 milliárd forintot vett fel. Ennek a munkának az elvégzésére egy alkalmazottat vett fel a cég, aki havonta 160-220 ezer forintért végezte feladatát.