Érdemi tárgyalás csütörtökön nem volt, csupán az iratokat ismertették a Fővárosi Bíróságon abban a büntetőperben, amely októberben kezdődött a Cion bölcseinek jegyzőkönyve című könyv kiadói és terjesztői ellen. A vád: közösség elleni izgatás.

A Fővárosi Bíróságon folytatódott az a büntetőper, mely az elhíresült Cion bölcseinek jegyzőkönyve című, a zsidóság elleni gyűlöletre uszító könyv megjelenítői és terjesztői ügyében indult tavaly, októberben. Az elsőrendű vádlott, Szenft Lajos Csaba 1999-ben szerezte meg a könyv egy másolatát. Édesanyjával háromezer példányban sokszorosították, és könyvkereskedőkön keresztül értékesítették Magyarországon.

Az ügy másik vádlottja, Mónus Áron szintén megjelenítette a művet. A könyvet saját előszavával is ellátta. A vád szerint a szöveg alkalmas azon olvasók megtévesztésére, akik a zsidóság és a cionizmus történetéről nem rendelkeznek ismeretekkel. A per további érdekessége, hogy Mónus Áron egy másik büntetőügyét is csatolták ehhez az eljáráshoz: ebben az ügyben a vádlottat és társát a Mein Kampf című könyvvel kapcsolatos szerzői jogok megsértésével, valamint sajtórendészeti vétséggel vádolják.

Mónus 1996-ban nyomtatta ki a könyv 1942-es változatát, melyet kiadás előtt stilizált, a műben nem tüntette föl a fordítók nevét. Az ügyész szerint jogvédelem alatt áll az alkotás, ezért kiadásához a szerző, vagy a jogutód hozzájárulása szükséges. A kiadás idején hatályos jogszabályok kimondják, hogy a szerzői jogdíj Hitler feltételezett halálától 70 évig követelhető, a szerzői jog tulajdonosa pedig a bajor állam.

A csütörtöki tárgyaláson az ülnökök személyében történt változás miatt ismertetni kell az eddigi tárgyalások jegyzőkönyveit. A tárgyalás szünetében a bírónő a Magyar Rádió kérdésére elmondta, hogy a csütörtökön nem lesz érdemi tárgyalás, de törvénykezési szünet után, szeptemberben ítéletet kíván hozni az ügyben.