Hivatali vesztegetés alapos gyanújával öt orvost vett őrizetbe a rendőrség Miskolcon a napokban, és indítványozza a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek előzetes letartóztatásba helyezésüket – jelentette be Tergalecz Ferenc ezredes szerdán Miskolcon sajtótájékoztatón.

“Az Országos Igazságügyi Orvosszakértő Intézet 5. számú igazgatóságán dolgozó orvosok ellen az a vád, hogy esetenként 150-250 ezer forintért közreműködtek abban, hogy olyan személyeket helyezzenek rokkantnyugdíjba, akiknek egészségi állapota ezt nem indokolta”- közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója. Vélhetően több száz ember került így nyugdíjba az elmúlt években Borsodban – mondta az ezredes. Ismertetése szerint a szerteágazó ügyben közvetlenül kilenc személy érintett, közülük ketten már előzetes letartóztatásban vannak.