Rágalmazás miatt feljelentette Rogán Antalt Jegesy András ügyvéd, akit a fideszes politikus a K and H Equities ügyeivel hozott összefüggésbe, ezt a jogász mondta el az MTI-nek pénteken.

Jegesy András szerdán helyezte kilátásban hogy “jogi úton vesz elégtételt” Rogán Antaltól, ha a fideszes politikus nem tudja bizonyítani az ellene felhozott vádjait, és nem kér tőle bocsánatot.

Rogán Antal sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy információi szerint Jegesy András ügyvédet, a belügyminiszter férjét, szerződés kötötte a K and H Equities brókercéghez, amely “egymillió forintos jövedelmet jelentett számára”.

A fideszes politikus közölte, hogy látta a szerződést, de a tartalmáról nem adhat tájékoztatást. Rogán Antal később módosított állításán, mondván nem szerződést, csak egy szerződés-tervezetet látott.

“Soha nem volt ügyvédi szerződésem sem a K and H Equities, sem a Britton cégekkel, nem folytattam semmiféle ügyvédi tevékenységet sem ezek, sem a Pannonplast ügyében vagy érdekében” – tudatta még aznap Jegesy András.