Az agrártárca intézkedési tervet készít az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés-hátralék felszámolására, és a kulturáltabb földhivatali ügyfélszolgálati helyek kialakítására – mondta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a Fővárosi Kerületek Földhivatalában (FKFH) tett látogatását követően csütörtökön Budapesten. Pálfalvi István, a fővárosi földhivatal vezetője elmondta: az 1,4 milliárd forint éves költségvetéssel gazdálkodó hivatalnak mára sikerült a több évvel ezelőtt ötszázezerről százezerre csökkentenie a hátralékos ügyiratok számát, ám az FVM intézkedési terve fél-egy éven belül ezt a számot tízezer alá szorítaná le. Utalt arra, hogy az idén az első félévben mintegy 192 ezer új ingatlan-nyilvántartási irat érkezett az FKFH-hoz, ami 25-30 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.