Támogatja a közösség elleni izgatásról szóló rendelkezések módosítására irányuló tervezet új, átdolgozott változatát a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) – mondta Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató szerdán az MTI-nek.

A büntető törvénykönyv, valamint a büntetőeljárásról szóló törvény módosítására vonatkozó javaslat véleményezésére az Igazságügyi Minisztérium (IM) kérte fel a szervezetet. Hesisler András elnök és Zoltai Gusztáv e hónap közepén írt korábbi válaszlevelében az előző szövegváltozatot illetően egyetértett az abban megfogalmazódó szándékkal, s azzal, hogy megyei bírósági hatáskörbe tartozzon e cselekmények elbírálása, néhány fogalmi kérdést azonban nem tartott teljes mértékben tisztázottnak.

“Álláspontunk szerint az átdolgozás eredményeképpen markánsabban körvonalazódnak azok a határok, amelyeknek átlépése törvényi következményekkel járhat” – fogalmaztak a tárcához írt újabb levelükben. Úgy vélik, hogy a változtatás torzítások nélkül és az előforduló, vonatkozó magatartásformákra szabottan tartalmazza azt a tényállást, amellyel ezek a negatív viselkedésformák – reményeik szerint – megfelelően szankcionálhatók.

A tervezet kimondja: aki nagy nyilvánosság előtt valamely nemzet, vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre izgat, vagy erőszakos cselekmény elkövetésére hív fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Szó szerint: “… büntetendő, aki nagy nyilvánosság előtt, a köznyugalom megzavarására alkalmas módon, az emberi méltóságot azzal sérti, hogy mást vagy másokat a bőrszín, a vallás, a nyelv, a származás, a nemzeti, nemzetiségi vagy etnikai hovatartozás miatt becsmérel vagy megaláz” – áll az átdolgozott javaslatban.

A szöveg szerint ugyancsak büntetendő az, aki – az előző módon – olyan véleményt közöl, amely szerint a bőrszín, a vallás, a nyelv, a származás, a nemzeti, nemzetiségi vagy etnikai hovatartozás alapján valamely személy vagy személyek egy csoportja felsőbbrendű.