Az okmányirodák megkezdték azoknak a kártya formájú személyi igazolványoknak a cseréjét, melyeket a hatóság 2000. január 1. és július 17. között állított ki, de amelyek alapanyaga ma már nem felel meg az előírásoknak – mondta el az MTI-nek a Belügyminisztérium hivatalvezetője szerdán telefonon.

Urbán György, a Belügyminisztérium Központi Adatbank Nyilvántartó és Választási Hivatal vezetője hozzátette: az irodák 2000 első félévében összesen 250 ezer PVC-ből készült kártyás személyazonosító igazolványt adtak ki, mert akkor még nem állt rendelkezésre az előírt polikarbonát alapanyag.

“A PVC kártyákkal az a probléma, hogy mások az öregedési és mechanikai tulajdonságai, mint az előírt anyagnak” – tette hozzá.

Az idén július elejétől országszerte 274 okmányiroda bonyolítja le a személyazonosító iratok cseréjét, s az akció a tervek szerint az év végéig lezárul.

Az érintettek a cseréről értesítést kapnak, az illetékes okmányiroda – a sorbaállás elkerülése érdekében – telefonon egyezteti velük azt az időpontot, amikor átvehetik az új okmányokat.

A BM-hivatal a postaköltséget a önkormányzatoknak megtéríti – közölte Urbán György.