A roma nők miskolci kórházbeli elkülönítéséről írt cikk miatt indított sajtóperben a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon, nem jogerősen, a lényegben a Népszavának adott igazat – közölte a lap jogi képviselője kedden, az írást kibocsátó Roma Sajtóközpontban (RSK) rendezett sajtótájékoztatón.

“Az üggyel foglalkozó két lap, a Népszava és a Medical Tribune írásának ugyanaz volt a lényege: van ma Magyarországon olyan kórház, amelyben a roma kismamákat a romaságuk miatt éri valamilyen megkülönböztetés”, mondta Sándor Bernadette. “Abban a fő kérdésben, hogy volt-e roma kórterem, a kórház pert vesztett”, fogalmazott, hozzátéve, senki nem állította, hogy a két csoportba tartozók eltérő ellátást kaptak volna.

Megemlítette, noha a kórház mintegy másfél oldalas helyreigazítási kérelmet nyújtott be, ebből a bíróság csupán két mondatnyit ítélt meg első fokon, nem jogerősen. Bernáth Gábor, az RSK igazgatója a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az ügyben indult vizsgálatok jól mutatták a jelenlegi adatvédelmi szabályokból fakadó problémákat, köztük azt, hogy az etnikai természetű diszkriminációkat nagyon nehéz bizonyítani.