Nem bűncselekmény a pénzhamisítás, ha azt tízezer forintot meg nem haladó értékű pénzre követik el – így foglalt állást a legfőbb ügyész megkeresésére a közelmúltban a Legfelsőbb Bíróság jogegységi tanácsa.

Így bár a büntető törvénykönyv 2001 decemberében a parlament által 315 egyetértő szavazattal, 29 ellenében és két tartózkodás mellett módosított 304. paragrafusa látszólag a pénzhamisítást minden bankjegy és pénzérme esetében büntetni rendeli, a törvény belső logikája és nyelvtani jelentése alapján a jogegységi tanács úgy értékelte: a tízezer forintnál kisebb pénzre elkövetett bankjegyhamisítás a módosított Btk. alapján nem büntetendő.

A rendőrség a bíróság döntésének kihirdetése óta sorra szünteti meg a kis összegű pénzhamisítások miatt indított eljárásokat, és arra számít, hogy a büntethetetlenség miatt a jövőben megnő a hamis ezresekkel, öt- és tízezresekkel való visszaélések és azok kísérletének száma.