Új átalányadó bevezetését javasolja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Gazdaságpolitikai Bizottsága. Az eva-plusz adókulcsa 18 százalékos lenne és 30 millió forintos értékhatárig lehetne használni. A javaslatot elküldték a Pénzügyminisztériumba – olvasható az Üzleti 7-ben.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) lapja szerint az adó számítási módszere az evára emlékeztetne, és kizárólag a bevételi és kiadási számlák alapján vezetett napló határozná meg az adófizetási kötelezettséget.

A BKIK szakértői szerint az eva rendkívül pozitív és jó adózási forma, de a nagyobb költségigényű tevékenységeket végző vállalkozások kimaradnak belőle. Az új adóforma bevezetésétől a költségvetés adóbevételeinek növekedését is várja a BKIK.

Az eva-plusz esetében a bevétel fogalma megegyezne az eva bevételi fogalmával, a számított adó pedig a bevétel 18 százalékát tenné ki. A fizetendő adó: a számított adó csökkentve a nem alanyi adómentes, a nem evás és a nem a javaslat szerinti szállító által kibocsátott beszerzési számlák együttes bruttó értékének 12 százalékával. A fizetendő adó ugyanazokat az adókat váltaná ki, mint az eva.

A bevétel 25 százalékának megfelelő számlás költség mellett az eva-plusz megyegyezik az evával. Ennél kisebb arányú beszerzési számla esetén nem lenne esély az adó csökkentésére.