Várhatóan kedden délután hallgatják ki azt a 20 éves nagykátai fiatalembert, akinek felrobbant a hátizsákja a 6-os villamoson, a Nyugati pályaudvar előtt – közölte Horváci Emese rendőrségi sajtóügyeletes az MTI-vel.

A fiatalembert a hétfő délutáni robbanás után a Központi Honvéd Kórházba szállították, de sérülései miatt a rendőrség még nem tudta kihallgatni – mondta el. – A sérült állapotáról nem adhatunk felvilágosítást – közölte kedden az MTI-vel a kórház ügyeletes orvosa. A húszéves T. T. ellen közveszély-okozás és robbanószerrel való visszaélés miatt indított őrizetbe vétel mellett eljárást a rendőrség. A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálati főosztálya folytatja.

A robbanóelegy véletlenszerűen, a hő és a rázkódás következtében robbant fel a villamoson – mondta korábban Balla Béla, BRFK bűnügyi igazgatója. A fiatalember saját elmondása szerint azért hozta magával a robbanóanyagot, valamint a villamoson talált flóbert típusú fegyvert, mert félt, előzőleg ugyanis bántalmazták – tette hozzá. Balla Béla elmondta, hogy a T. T. lakhelyén tartott házkutatás során a tűzszerészek másfél kiló olyan anyagot találtak, amely alkalmas robbanóelegy létrehozására. A házilag készített, aceton alapú elegy hétfő délután egy 6-os villamos első kocsijában, a Nyugati pályaudvar előtt robbant fel. A detonáció következtében két ember súlyosan, hat pedig könnyebben megsérült.