Szeptember végére csúszik az európai uniós szoftverszabadalmakról szóló törvényről döntő szavazás az Európai Parlamentben. A sokadik halasztásra a törvényt ellenzők online és offline tiltakozása után kerül sor.

Menetrendje szerint szeptember 1-én döntött volna az EP arról a javaslat, mely szigorúan szabályozná a szoftverekkel kapcsolatos szabadalmak kérdéskörét az uniós országokban. A készülő törvény szerint a jövőben a szoftverek alapvető elemei, így például egyedi algoritmusok is levédethetőek, szabadalmaztathatóak lennének. A parlament a szavazást a szeptember 22-én kezdődő plenáris ülésre halasztotta.

A szabadalmak nem magukra a szoftverekre, hanem azok elemeire vonatkoznának, így például levédethető lenne a böngészőkben és számos egyéb alkalmazásban használatos letöltésjelző sáv, s ez nonszensznek tekinthető – vélik az ellenzők. A tiltakozók között számos civil és szakma szervezet – hazánkból többek közt Linux-felhasználók Magyarországi Egyesülete és a Magyar Free Software Foundation Alapítvány -, valamint számos gazdasági szakember vesz részt. Az elmúlt héten mintegy 600 honlap szüntette be ideiglenesen működését, Brüsszelben pedig utcai tiltakozást szerveztek az ellenzők.