A nem szabadságvesztéssel járó büntetések alkalmazásának tapasztalatairól jelentést tett közzé a Legfőbb Ügyészség
A Népszabadság cikke a vizsgálatról
Eredetileg megjelent:
http://www.mklu.hu/akt107.htm
Letölthető dokumentum:
http://www.mklu.hu/dok/akt112.rtf
A nem szabadságvesztéssel járó büntetések alkalmazása csökkenti az államok büntetés-végrehajtási költségeit, a börtönök telítettségét. Az Európai Unió is kedvezően fogadja – az A4-0369/98. számú Európai Parlamenti határozata szerint – az ilyen büntetéseket, intézkedéseket, a végrehajtásukat biztosító rugalmas módszerek elterjesztését.
Az Európai Unió határozatának Magyarországon végrehajtását szolgálta az az ügyészi vizsgálat, amelynek célja annak megállapítása volt, hogy miként érvényesülnek a Btk. 38. §-a (2) bekezdésének 1-5. pontjaiban megjelölt mellékbüntetések (közügyektől, foglalkozástól, járművezetéstől eltiltás, kitiltás, kiutasítás), melyek ennek akadályai, a végrehajtást szabályozó rendelkezésekben az utóbbi években keletkezett változások milyen hatással vannak a gyakorlatra, továbbá az ellentmondások feltárása úgy a jogi szabályozás, mint a gyakorlat vonatkozásában.
E mellékbüntetések az összes alkalmazott büntetőjogi szankció egyharmadát teszik ki; az önállósan, főbüntetés kiszabása helyett alkalmazott mellékbüntetések (Btk. 88. §) pedig a mellékbüntetések szintén egyharmadát képezik.
A végrehajtás szempontjából mérvadó, hogy egy-egy napon – a végrehajtó, illetve ezt ellenőrizni hivatott szervek nyilvántartása szerint – hány személy áll mellékbüntetés hatálya alatt. Ha az utóbbi öt évre visszatekintünk, e számok 17 %-os csökkenést mutatnak. Az ítélkezési gyakorlatban ilyen változás nem tapasztalható, sőt a mellékbüntetések tartama növekedett.
Ez óhatatlanul felveti azt a kérdést, vajon a bíróság által kiszabott valamennyi büntetés hatályosul-e, tudomást szereznek-e az ezeket végrehajtani, ellenőrizni hivatott szervek róluk, bekerülnek-e az ő nyilvántartásukba is, hogy eleve tudjanak arról; kit és mit kell ellenőrizniük, minek a hatályosulását kell biztosítaniuk. Közismert, ha bíróság ítélete nem kerül végrehajtásra, az a törvényességet, a jogbiztonságot veszélyezteti.
A szabadságelvonás nélküli büntetések alkalmazása iránti növekvő érdeklődés is rámutatott, hogy téves és helytelen az olyan nézet, amely a mellékbüntetést másodlagos, kevésbé fontos szankciónak tekinti. A mellékbüntetés a terheltet érzékenyen és közvetlenül érintő joghátrány, amely az esetek többségében az elítélt számára egzisztenciális jelentőségű.
A mellékbüntetés végrehajtásának ideje alatt sajátos jogi helyzetről beszélhetünk. A hatálya alatt álló elitélt általános állampolgári jogi helyzete a mellékbüntetés jellegétől függően eltérő, mégpedig attól függően, hogy a Btk-ben tételesen felsorolt milyen tilalom képezi az adott mellékbüntetés tartalmát.
Ezen túlmenően azonban az elitélt más állampolgári jogai is változnak, így különösen a közügyektől eltiltás miatt, amit más jogágakhoz tartozó jogszabályok külön is tartalmaznak. A mellékbüntetés jelentősége nyilvánul meg abban is, hogy amíg a megszabott tartam nem telik le, a főbüntetésre nézve nem állhat be a mentesülés. Ez nem vonatkozik a pénzmellékbüntetésre, ha előzetes bírósági mentesítést mondanak ki, valamint a foglalkozástól, illetőleg a járművezetéstől eltiltásra. Tiszta erkölcsi bizonyítványt kap a foglalkozástól eltiltott, ha ezt a büntetést önállóan, főbüntetés kiszabása nélkül alkalmazza a bíróság, ami külön nehezíti a hatályosulás biztosítását.
A mellékbüntetések hatályosulása az ítélet jogerőre emelkedésének napjától automatikusan megkezdődik, az elitélt e napon elveszti a Btk. 55.§ (2) bekezdés értelmében azt a jogosultságot, amelyet a mellékbüntetés érint; a végrehajtásnak az a feladata, hogy ennek realizálását garantálja. A végrehajtó szervek felelősségét növeli, hogy e szankció lényege a mellékbüntetés tartalmi elemét képező tilalmak deklarálása, a tilalom érvényesítéséről a végrehajtó szervnek kell gondoskodnia. Azonban ha az elitélt a részére kötelező tilalmat nem tartja be, ez nem jelenti a mellékbüntetés lejártának eltolódását, mert a beszámítás tilalmi esetei között a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló többször módosított 1979. évi 11. számú törvényerejű rendelet (továbbiakban Bv. tvr.)70. §-a nem jelöli meg azt az esetet, amikor az elitélt gyakorolja a számára tiltott jogokat. Éppen ezért döntő jelentőségű a mellékbüntetések időben hatályosulása. A végrehajtásban különféle, egymástól egyébként független, eltérő irányítás alatt álló szervek működnek közre.
A mellékbüntetések hatályosulásának biztosítékai a megfelelően vezetett nyilvántartás, az ellenőrzés, intézkedés és szankciók alkalmazása.
A végrehajtás előkészítésének, a hozzá szükséges okiratok és nyilvántartások pontosításának meghatározó szerepe van abban, hogy a mellékbüntetést a törvényben előírt módon és a bíróság ítéletében meghatározott tartamban hajtják-e végre, avagy nem marad-e el a végrehajtás.
Előfordult azonban, hogy indokolatlanul hosszú ideig (3-4 hónapig) nem értesülhetett a mellékbüntetésről a végrehajtásra feljogosított szerv, mert az értesítőlapokat nem állították ki. A kiutasítás mellékbüntetésre ítélt személyekről egyáltalán nem vagy csak késedelmesen küldtek értesítőt az illetékes területi Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak.
A vizsgálat során tapasztalható volt, hogy a járművezetéstől eltiltásról az átlagosnál hosszabb – számos esetben több hónap – idő telt el a jogszabályban előírtnál, mire az okmánykezelést, nyilvántartást végző önkormányzat okmányirodájához eljutott az értesítő.
A Bv. tvr. 70. § (3) bekezdése alapján a közügyektől, a foglalkozástól, a járművezetéstől eltiltás és a kitiltás végrehajtását a rendőrség ellenőrzi. Az ezzel kapcsolatos rendőri feladatokat részletesen tartalmazta a 4/1968. BM utasítás, amelyet korszerűtlensége miatt a 27/2001. (Bk. 11.) BM utasítás hatályon kívül helyezett. Helyette azonban nem adott semmilyen szabályozást, ami a legrosszabb állapot, a törvényességet komolyan veszélyezteti, egy új Bv. törvény hatályba lépéséig sem halasztható.
Az Országos Rendőr-Főkapitányság intézkedései közül hatályban maradtak próbálnak segíteni a helyzeten, de hiányosak és a hatályon kívül helyezett BM utasításra utalnak vissza.
A gyakorlati szakemberek túlnyomó többsége tisztában van azzal, hogy nyilvántartás nélkül nincs ellenőrzés, mert anélkül nem tudják kit, miért kell ellenőrizni, ennélfogva a törvényi rendelkezés sem kerül végrehajtásra. 16 megyében rendszeresen vezetik a korábbi szabályozás szerinti nyilvántartó könyvet, ha nem is naprakészen.
Általános hiba volt, hogy a nyilvántartásból a lejárt mellékbüntetéseket nem törölték. Tapasztalható volt a lejárati idő téves megállapítása is. Megállapítható volt, hogy a mellékbüntetések végrehajtásával kapcsolatos feladatokat tartalmazó BM utasítás hatályon kívül helyezését követően a nyilvántartások alaki szempontból sem egységesek.
Egy-két megyében annak ellenére, hogy az értesítéseket megkapták, azokat csak összegyűjtötték és nem dolgozták fel. A korábbi gyakorlatban jól bevált nyilvántartó könyv ezeken a kapitányságokon nincs, nem vezetik, ennélfogva semmi ellenőrzés nem érvényesül itt, fiktívvé vált maga a büntetés és a Bv. tvr. vonatkozó előírásának végrehajtása is.
A rendőrség ellenőrző tevékenysége a megyék kétharmadában komoly kifogásolni valót mutatott. Esetenként a körzeti megbízottak nyilvántartásában az ellenőrzés tényére vonatkozó bejegyzés is található, konkrét, rendszeres, dokumentált ellenőrzési tevékenység azonban nem folyik.
Azokban a megyékben, amelyekben ténylegesen ellenőrzés folyik, a vizsgálat megállapította, hogy a körzeti megbízottak jelentős késéssel kapják meg az értesítéseket, így az ellenőrzéseket csak később tudják megkezdeni.
A népszavazás előtt jó ellenőrzési módszer volt a választói névjegyzékek ellenőrzése. A vidéki őrsökön több helyütt a körzeti megbízottak ellenőrizték a polgármesteri hivatalban a választói névjegyzéket és találtak is hibát. Nyomban intézkedtek az eltiltással érintett személynek a névjegyzékből törlése iránt.
A foglalkozástól eltiltásról az értesítőlapot a 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet 95. § (2) bekezdés b.) pontja alapján a bíróság az elítélt lakóhelye, ennek hiányában a tartózkodási helye szerint illetékes rendőrkapitányságnak küldte meg, más szerv tekintetében tehát értesítési kötelezettség nincs. Nem létezik részletes szabályozás arra nézve, hogy a rendőrség e mellékbüntetés hatályosulását hogyan és miként tudná ellenőrizni.
A járművezetéstől eltiltottról a bíróságoknak a körzetközponti polgármesteri hivatal részeként működtetett okmányirodát kell a jogszabály értelmében értesíteni, így a szúrópróbaszerű közúti ellenőrzésen kívül intézményesített, a lakókörnyezetben történő célirányos ellenőrzés alatt nincs.
Az okmányiroda ellenőrző tevékenységet az elítéltek vonatkozásában nem végez, a járművezetéstől eltiltás végrehajtása nincs megoldva azzal, hogy a dokumentálása a körzetközponti feladatokat ellátó települési önkormányzat jegyzője hatáskörébe került.
A vizsgálat során ellentmondásként merült fel többek között, hogy azokban az esetekben, amikor az ítélet jogerőre emelkedésekor a vezetői engedély az elítélt birtokában van és így járművet vezethet, az okmányirodának a vezetői engedély visszavonásáról szóló, általa hozott külön határozat végrehajtásáig (azaz, amikor az elítélt a vezetői engedélyt leadja) eltelt idő a járművezetéstől eltiltás idejébe beszámít, mivel a mellékbüntetés kezdete az ítélet jogerőre emelkedésétől számít. Emiatt egy-két vagy akár több hónapig az elítélt járművet vezethet, így a mellékbüntetés teljes tartamában nem kerül végrehajtásra. Ez nem a végrehajtó szervek mulasztásából adódik, mert feladataikat a jogszabályoknak megfelelően végzik, hanem a jogi szabályozásból eredő visszásság.
Visszatérő problémát okoznak az elveszettként bejelentett jogosítványok, melyek a mellékbüntetések lejárta után “előkerülnek”.
A kitiltás mellékbüntetés végrehajtása körében előfordult, hogy az elítélt lakóhelye szerinti rendőrkapitányság – ahová a mellékbüntetésről szóló értesítés érkezett – nem tudta ellenőrizni a mellékbüntetés végrehajtását, mivel a kitiltás más helyiségekre szólt. Szintén volt olyan rendőrkapitányság, amelyik az ellenőrzés körében semmit nem tett – annak ellenére, hogy a kitiltás tényéről tudomással bírt -, egyáltalán nem folytatott tényleges ellenőrző tevékenységet.
A vizsgálat alapján végül megállapítható, hogy a mellékbüntetések végrehajtásának, hatályosulásának jogszabályi háttere nem kellően rendezett, alapvetően szabályozásbeli hiányosságok nehezítik. A Btk. és Bv. tvr. rendelkezésein kívül a mellékbüntetések tényleges végrehajtását, – tehát nemcsak nyilvántartását – más jogszabály nem szabályozza. A többi büntetés és intézkedés, valamint büntetőeljárási kényszerintézkedések végrehajtásához hasonlóan a mellékbüntetések végrehajtásának részletes szabályait szintén jogszabályban indokolt megalkotni.
A vizsgálat során az is megállapításra került, hogy a rendőri szervek a mellékbüntetések végrehajtására nincsenek kellően felkészülve, erre nem képezték ki őket. A korábban hatályban volt utasítások szerinti végrehajtás pedig esetleges és jogilag nem kényszeríthető ki.
A vizsgálat is felszínre hozta, hogy a mellékbüntetések végrehajtásában, illetve ellenőrzésében érintett szervek között nincs megfelelő koordináció, ami szintén a jogi szabályozás hiányosságaira vezethető vissza.
A feltárt hiányosságokra tekintettel a bíróságok által kiszabott mellékbüntetések hatékonysága, főként a jelenlegi nem kellően rendezett jogszabályi háttér miatt, megkérdőjelezhető.
Szabályozni kellene, hogy a mellékbüntetésre ítéltek adatait kinek, milyen módon kell nyilvántartania és a nyilvántartásból ki kaphat tájékoztatást. Majd szabályozni kellene, hogy a mellékbüntetésre ítélteket ki, mikor, hogyan ellenőrizze, az ellenőrzés során konkrétan mit tehet és mit nem tehet.
A mellékbüntetések végrehajtásának ellenőrzése összességében nem érvényesül, ennek oka egyrészt a rendőri szerv működésén kívül eső körülményekben, a megfelelő jogszabályi háttér hiányában, másrészt a tevékenység iránti érdektelenségben is keresendő.
A mellékbüntetések rendőrségi nyilvántartása a már hatályon kívül helyezett 4/1968. BM utasítás szerinti az ország jelentős részében, de a mellékbüntetés hatálya alatt álló és ellenőrizendő személyeknek csak egyfajta, de nem teljes megállapítására alkalmas.
A mellékbüntetés tartalmát képező jogkorlátozás időbeni érvényesülését késlelteti a mellékbüntetési értesítőlapok megküldésének az elhúzódása, a mellékbüntetési nyilvántartás és a végrehajtás ellenőrzésének elkülönülése is.
Az ellenőrzési feladat ellátását valóban több körülmény nehezíti, de az 1994. évi XXXIV. törvény 1. § (2) bekezdés i.) pontja és a Bv. tvr. 70. § (3) bekezdése hatályban létéig a rendőrség a jelenlegi helyzetben is a lehetősége szerint a törvényben előírt feladatát köteles végezni.
A végrehajtást szabályozó rendelkezésekben az utóbbi években bekövetkezett változások, a mellékbüntetések végrehajtásának az eddigi ellenőrzési problémáit nem oldották meg.
A Bv. tvr. 70. § (1) bekezdésében megjelölt mellékbüntetések végrehajtása tárgyában szükséges új, részletes belügyminiszteri szabályozás évek óta várat magára, és mivel ez a törvényességet veszélyezteti, ezért ennek pótlása tovább nem halasztható.
Összességében tehát megállapítható, hogy a mellékbüntetések végrehajtását alapvetően szabályozásbeli hiányosságok nehezítik. Így elsősorban az, hogy a rendőrségnek a Bv. tvr-ben meghatározott ellenőrzési kötelezettségére vonatkozó, részletes szabályokat tartalmazó BM utasítás hatályon kívül helyezését követően végrehajtási szabály nincs.
A mellékbüntetések hatályosulása, de ugyanakkor az is, hogy a mellékbüntetés végrehajtása ne jelentsen a szükségesnél nagyobb hátrányt az elítélt számára, figyelmet érdemlő és megoldásra váró jogalkotói problémává vált. Tehát a jogi szabályozásnál és a tényleges megvalósításnál is törekedni kell arra, hogy a büntetés végrehajtása kedvezően hasson az elítéltre és a társadalom többi tagjára egyaránt.
A törvényességi vizsgálat megállapítása alapján a főügyészségek a rendőrkapitányságokhoz 43 jelzést intéztek, 23 észrevételt tettek, 5 felszólalást és 3 óvást nyújtottak be, 7 bírósági elnöknél kezdeményeztek intézkedést.
Budapest, 2003. augusztus 28.
