Elutasította a hágai Nemzetközi Törvényszék kedden Slobodan Milosevic ideiglenes szabadon bocsátási kérelmét. Az egykori jugoszláv elnök a Hágában folyó per során kedden bejelentette, hogy legkevesebb két évre lenne szüksége védekezésének előkészítésére.

A Horvátországban, Boszniában és Koszovóban elkövetett háborús bűnökkel, népirtással és emberiesség elleni bűntettekkel vádolt egykori jugoszláv elnök a hágai törvényszék előtti legutóbbi meghallgatásán azt kérte, hogy legalább két évre helyezzék szabadlábra, hogy hatékonyabban felkészülhessen önmaga védelmére.

Az ügyvéd közreműködését elutasító, önmaga védelmét ellátó Milosevic arra hivatkozott, hogy védelme megszervezése érdekében szüksége van az ügy szempontjából fontos tanúkkal való közvetlen, külső ellenőrzés nélküli találkozásokra, a szükséges dokumentumokhoz, illetve adatokhoz való szabad hozzáférésre.

Richard May, a hágai Nemzetközi Törvényszék bírói testületének elnöke a döntést indokolva kijelentette: szó sem lehet arról, hogy olyan hosszú szünetet tartson a testület azt követően, hogy az ügyészek – várhatóan az év végén – befejezik a vád előterjesztését. May kijelentette: a háromtagú bírói testület “megfelelő időben” dönt arról, hogy a volt jugoszláv elnök – önmaga védelmében – hány tanút citálhat a bíróság elé, és mennyi időt kap védelmének előkészítésére. Slobodan Milosevic pontosan ugyanannyi tárgyalási napra, illetve ugyanannyi tanú meghallgatására számíthat, amennyit a bíróság a vád képviselőinek biztosít – tette hozzá Richard May.