Durva, megalázó hangnem, vizsgálatok alatt elszenvedett szeméremsértés, hosszú várokozási idő, nem megfelelő tájékoztatás, személyes beszélgetések hiánya. Az orvosok ilyen, embertelennek mondott viselkedése miatt számos beteg kér segítséget a betegjogi képviselőktől.

A parlament egészségügyi bizottsága is tárgyalja az állampolgári jogok biztosának azt a jelentését, amelyből kiderül: az orvosok nem mindig bánnak kellő körültekintéssel a betegekkel.

A szószólói jelentés kedvezőtlen megállapításait sajnos megerősítik a kamara etikai bizottságához érkező panaszok is – mondta a Népszabadságnak Huszár András. A bejelentések 30-40 százaléka ugyanis a bánásmóddal kapcsolatos. Magyar Orvosi Kamara etikai bizottságának elnöke elmondta: előfordult már fölfüggesztés is a szankciók között, de a testület eljárásainak többségében figyelmeztetésben vagy megrovásban részesíti a betegekkel nem megfelelő módon bánó orvosokat.

Huszár András hozzátette: a jelenségre magyarázat lehet, hogy a magyar orvostársadalom összességében túlterhelt, egy része reménytelenül belefáradt a napi küzdelmekbe. Az etikai bizottság elnöke szerint azonban semmi sem adhat felmentést az orvostársadalom számára, hogy ne változtasson a kifogásolt jelenségeken. Ezért kommunikációs tréninget és az orvosok etikai oktatásának korszerűsítését javasolják.