Az IBM négy korábbi dolgozója keresetéből kettőt tárgyalásra alkalmasnak talált a kaliforniai legfelső bíróság. A felperesek azzal vádolják a kék óriást, hogy nem figyelmeztették őket a félvezetők és merevlemezek gyártásához használt vegyszerek veszélyeire.

Az IBM ellen hasonló kereseteket adtak be New York és Minnesota államban is. A cég múlt pénteken indítványozta a kaliforniai Legfelső Bíróságon az ügyek elejtését, de ezt csak két esetben sikerült elfogadtatnia, Maria Santiago és az azóta elhunyt Suzanne Rubio ügye nem kerül az esküdtek elé, de Alida Hernandez és James Moore elmondhatja a történetét, döntött Robert Baines bíró.

A felperesek szerint mindegyiküknél az után fejlődött ki valamilyen rákos daganat, hogy a ’70-es, ’80-as évek folyamán a cég San Jose-i üzemében dolgoztak. Moore és Santiago non-Hodgkin limfómás lett, Hernandez emlőit eltávolították, Rubio pedig még 1991-ben meghalt mellrákban – neki a családja adott be keresetet. A kaliforniai törvények szerint csak akkor perelhető a munkaadó, ha a felperes bizonyítani tudja, hogy a betegség a munkája következménye, ill. hogy az alperes tudta, hogy a munka veszélyes, de ezt elhallgatta előle.

Hernandez és Moore ügye azért kerülhet a bíróság elé, mert ők többször is jelentkeztek az IBM üzemorvosánál olyan panaszokkal, amelyek „a rendszeres vegyszer mérgezés klasszikus manifesztációját” mutatták, állapította meg az orvos szakértő. A másik két beteg viszont soha nem járt üzemorvosnál, így betegségükről a cég nem szerezhetett tudomást.