A felnőttképzési törvény módosítása a rendszer átláthatóságát, valamint a források hatékonyabb felhasználását szolgálja – mondta a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a felnőttképzési törvény általános vitájának expozéjában.

A jogszabály általános vitája hétfő délután kezdődött, Csizmár Gábor expozéjában kijelentette: a törvénymódosítás mintegy félmillió embert érint.

Az államtitkár fontosnak tartotta, hogy a magyar felnőttképzési rendszer jól illeszkedjen az európai uniós folyamatokba. Kiemelt jelentőségűnek mondta emellett, hogy biztosítsa a hozzáférés lehetőségét a társadalom minden tagja számára.

Elmondta: a javaslat kiterjesztené a törvény hatályát azokra a nemzetközi szervezetekre is, amelyek Magyarországon oktatást végeznek. Az Országos Felnőttképzési Tanács összetételét és létszámát úgy módosítaná, hogy abban a civil szervezetek, a szociális partnerek nagyobb szerephez jussanak.

Módosul a képzést végzők nyilvántartásának rendszere is. A felügyeletet a munkaügyi központok vennék át az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközponttól. A módosítás megteremti a nem jogszabályszerűen működő képzők szankcionálásának lehetőségét, ezt a feladatot a munkaügyi központoknak adja.

Csizmár Gábor kitért arra: a javaslat a képzők nyilvántartásba vételével kapcsolatban lehetőséget ad a jogorvoslatra. Elmondta: a költségvetési többletforrásokat nem igénylő módosítás javítja az oktatás színvonalát, és a felnőttképzés irányítását a kormányzati struktúrához igazítja.

Kránitz László (MSZP) azt mondta: a módosítás jelentősége, hogy nagy hangsúlyt fektet a fogyatékkal élők képzésére, valamint a civilek bevonására a döntéselőkészítő és véleményező munkába. Hozzátette: a jogszabály érvényesülésének egyik feltétele azonban az, hogy az emberek elfogadják, megvalósíthatónak tartsák az életen át tartó tanulást.

Sági József (Fidesz) azt mondta: az alig másfél éve elfogadott törvény módosításának oka a kormányváltáskor létrejövő új kormányzati struktúra, amelynek megfelelően a felnőttképzést már nem az oktatási, hanem a foglalkoztatási tárca irányítja. Szerinte a kormányzaton belüli “marakodást” a “felnőttképzés sínyli meg”. Sági József közölte: pártja csak megfelelő módosításokkal tudná támogatni a javaslatot.