Az EU kormányközi konferenciájának (IGC) hétfői miniszteri ülésén senki nem ellenezte azt a magyar javaslatot, amely szerint az alkotmányos szerződésnek a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól is említést kellene tennie – közölte a tanácskozás végén a magyar külügyminiszter.

Kovács László elmondta, hogy – némileg váratlanul – a soros olasz elnökség, személy szerint Franco Frattini külügyminiszter részéről támogatás is érkezett. Ausztria szintén kiállt a magyar javaslat mellett, amely ellen a résztvevők közül még a szomszédos országok képviselői sem emeltek szót.

Felszólalásában a magyar külügyminiszter idézte az EU-csatlakozás koppenhágai kritériumait, a 2001. decemberi laekeni Európai Tanács által elfogadott állásfoglalást, valamint az Európai Parlament nemrég hozott egyik határozatát, amelyek mindegyike kitér a kisebbségi jogok tiszteletben tartására. Megállapította, hogy ha ezek után az alkotmánytervezetbe nem kerülne bele egy ilyen utalás, az rossz üzenet lenne, mert olyan benyomást kelthetne a magyar közvéleményben, hogy valami megváltozott, már nem érvényesek ezek a dokumentumok.

Emellett aligha okozhatna bármely jelenlegi vagy majdani tagállamnak gondot e kitétel szerepeltetése az alkotmányban, hiszen a nemzeti és etnikai kisebbségek jogai számos nemzetközi szervezet, köztük az ENSZ, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, valamint az Európa Tanács dokumentumaiban is szerepelnek – fűzte hozzá a külügyminiszter.

Bővebben: http://eu.mti.hu/news.asp?…