A fekete angyalként ismertté vált Faludi Tímea büntetőperének másodfokú tárgyalását keddre tűzte ki a Fővárosi Ítélőtábla. A Fővárosi Bíróság (FB) tavaly decemberben kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében kilenc év fegyházra ítélte Faludi Tímeát.

A Nyírő Gyula kórház volt ápolónője az FB szerint önkényesen adott be injekciókat 2000 májusa és 2001 februárja között hét, később elhunyt betegnek. Ezek közül három esetben fennáll az ok-okozati összefüggés az orvosi utasítás nélkül beadott injekciók és a halál között.

Egy esetben emberölést, két esetben annak kísérletét állapította meg az FB, és ezek miatt több emberen elkövetett emberölés kísérletének bűntettében mondta ki bűnösnek Faludi Tímeát. Négy másik vádbeli cselekmény első fokon foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetésnek minősült.

Az ügyészség tavaly decemberben az ítélethirdetést követően súlyosabb minősítésért, mind a hét eset emberölésként való értékeléséért, és ezzel összhangban súlyosabb, 15 évhez közelítő szabadságvesztés kiszabásáért fellebbezett, míg a védelem elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért.

Az elsőfokú ítélet szóbeli indoklása szerint Faludi Tímea a hét eset közül egynél azt vallotta, hogy vénás káliuminjekciót adott be, amely perceken belül halált okozott. A bíróság ezt az esetet egyenes szándékkal elkövetett, befejezett emberölésnek minősítette.

Két másik esetben az ápolónő vallomása szerint fájdalomcsillapítás, nyugtatás céljából morfiumot adott be, amelyről tudta, hogy légzésbénító hatású lehet. Ezeket a bíróság emberölés kísérletének minősítette, a három esetet pedig együtt több emberen elkövetett emberölés kísérletének.

Faludi Tímea további négy betegnek nyugtatókat – Seduxent és Dolargant – adott be. E cselekmények és a néhány órán, egy napon belül bekövetkezett halál közti ok-okozati összefüggés a bíróság szerint nem mutatható ki, az ápolónő pedig beismerő vallomásaiban azt állította, csupán nyugtatás, fájdalomcsillapítás volt a célja. Ezeket az eseteket foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetésként értékelte a bíróság.

A büntetés kiszabásánál az FB leszögezte: súlyos bűnt követ el az, aki megrendíti az egészségügybe vetett bizalmat.

Ugyanakkor a bíróság azt is megjegyezte: nyomatékos enyhítő körülmény Faludi Tímea feltáró jellegű beismerő vallomása, amely nélkül a cselekménysorozat minden bizonnyal felderítetlen maradt volna.

Az FB indoklásában rámutatott: az eset kapcsán sokan szóba hozták az eutanáziát, ám a történteknek semmi köze a “kegyes halálhoz”.