Hétfőn egy olyan rendszert mutattak be, amely segítségével a Massachusetts egyetemen több mint 3500 CD-nyi zenéből válogathatnak a tanulók, a helyi kábeltévé hálózaton keresztül. Elmondásuk szerint a megoldás teljesen jogszerű.
A tanulók oda fogják adni a szoftver más egyetemeknek és iskoláknak is, akik éves szinten pár ezer dolláros költséggel tudják majd üzemeltetni a rendszert. Ez a pár ezer dollár elhanyagolható azokhoz a költségekhez képest, amelyet a szerzői jogi perek akasztanak az illegális filecserélők nyakába.
A rendszer lényege, hogy habár az interneten keresztül működik, mégis az adat az egyetemi televíziós hálózaton át megy. Ezáltal ez egy analóg átviteli móddá válik, és a digitális átvitellel szemben nem egy az egyben reprodukálódnak a fáklok. A megoldás hátulütője csupán annyi, hogy így a CD hangminőségét nem éri el a zenei szolgáltatás, azonban az FM rádióét jóval meghaladja. A jó oldala tehát, hogy amiért a fileok nem pontosan ugyanúgy sokszorozódnak, a licenszelési feltételek is jóval enyhébbek.
Az ötlet két dolgon alapult, az egyik, hogy az egyetemeknek rendkívül olcsó licenszet biztosítnak a kiadók az analóg zene közvetítésre, valamint rájuk is ugyanaz a fizetési kötelezettség vonatkozik, mint a rádiókra, tehát csak a zene előadóinak kell jogdíjat fizetni, a kiadónak viszont nem. Ily módon még azoknak a CD-it is közzétehetik, akik amúgy nem járultak hozzá zenéjük digitális közzétételéhez még a legális letöltési szolgáltatóknál sem. Ilyen például Madonna, vagy akár a Beatles.
Természetesen a rendszer megvalósítható akár városok kábeltévés hálózatán keresztül is. Ennek ellenére mégis az egyetemek számára a legjobb megoldás ez, hiszen általában alapból is rendelkeznek kiépített kábel rendszerrel, valamint terjesztési licenszekkel. Ezenkívül persze azért, mert amúgy is az egyetemi hallgatók, ezen belül is a kollégisták a leggyakoribb fájlcserélők, és az egyetemeknek is megéri, ha a hallgatói legális keretek között végezhetik ezt, például havidíjért.
Az MIT egyetemi projektjét “Library Access to Music”-nak hívják, vagy röviden csak “LAMP”-nak, és a következőképp működik: A felhasználók felmennek egy internetes weboldalra, ahol kiválasztanak egyet az MIT rendszer 16 kábel csatornája közül, amelyet ezután 80 percig birtokolhatnak. Ezt követően már válogathatnak is a 3500 CD közül, amelyet a két 20 és 22 éves tanuló egy kérdőív alapján válogatott össze az elmúlt egy év alatt. A kiválasztott zenét ezután a kábelen leadják a tanuló szobája felé, ahol azt a TVn, számítógépén, vagy egyéb audió berendezésén hallgathatja. A felhasználók tehát hallgathatják, de nem tárolhatják a zenéket.
Egyetlen személy irányíthat egy időben egy csatornát, azonban abba bárki belehallgathat. Ezen kívül mindenki láthatja a szoftveren át, hogy melyik csatornát éppen ki irányítja, és mit hallgat rajta. Ha a 16 csatorna kihasználtsága nagy lesz, az MIT újabb csatornákat fog megnyitni a felhasználók előtt, pár száz dollár ellenében.
A rendszert a tanulók részben a Microsoft 25 millió dolláros támogatásából építették ki, amelyet az az MIT-nek nyújtott. “Eredetileg az interneten át akartuk megvalósítani, de az ügyvédek nem tanácsolták ezt.” mondta el Winstein. A legnagyobb kihívást a kétfajta szerzői jog értelmezése jelentette, méghozzá a dal írójának joga, valamint a felvétel készítőinek jogai. Eleinte egyátalán nem volt tiszta, hogy az intézmény egyszerűen közzé teheti e a több mint 3500 CD-nyi zenét, ami már amúgy is a tulajdonában volt. Végeredményben engedéllyel, 8 dollárt kell fizentiük a tanulóknak CDnként az MP3 állományokért.
Miután elküldték a projekt terveit Jonathan Lamynak, a Recording Industry of Americához, és az RIAA-hoz, azok nem voltak hajlandóak nyilatkozni az ügyben.
