Megdöbbentőnek tartja a döntést az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) annak a magyarcsanádi testvérpárnak az ügyében, akiknek a kértnél kevesebb kártérítést ítéltek meg fogva tartásukért, míg a kisebbségi ombudsman szerint – aki a konkrét esetet nem kívánja kommentálni – az alkotmányban foglaltak bírói alkalmazásán kellene elgondolkodni.

A Szegedi Városi Bíróság szeptemberben kihirdetett határozatában az általuk kértnél kisebb összeget (fejenként 2 millió forint helyett 1,2-1,2 milliót) ítélt meg jogszerűtlen fogva tartásuk kárpótlásaként egy magyarcsanádi testvérpárnak. „A felperesek az átlagosnál primitívebb személyiségükből kifolyólag a majd 15 hónapos elzárást nem élték meg olyan fokú pszichés károsodással, amely indokolná a kereseti kérelmükben előterjesztett kártalanítási összeg megítélését” – ismertette jogi képviselőjük, Kotroczó Béla a Szegedi Városi Bíróság idén szeptemberben kihirdetett határozatának indoklását.

Az ügyvéd a ítélet indoklásában szereplő “átlagosnál primitívebb” minősítésről úgy vélekedett: az ilyen orvos szakértői megállapítást azért szerzi be a bíróság a büntetőügyekben, hogy a vádlottnak a cselekményhez való viszonyát fel lehessen deríteni. Ennek viszont nem lehetne szerepe abban, hogy mennyi kártérítést kapjon a jogtalanul fogva tartott – tette hozzá.

Az ártatlanul elítélt testvérpár egyik tagja, Gán Miklós az MTI-nek úgy fogalmazott: “Ez nem megfizethető nekünk, hogy ártatlanul lecsuktak minket, (…) mert tönkretettek minket idegileg, (…) nagy szégyenbe hoztak”. Elmondta, hogy sokat sírt és nyugtatókon élt a Szegedi Fegyház és Börtönben.

Harangozó Attila, a Szegedi Városi Bíróság elnöke – reagálva az üggyel kapcsolatos sajtóhírekre – hangsúlyozta: a bírósági eljárás során fel sem merült a Gán fivérek etnikai hovatartozása. Ezeket a feltételezéseket visszautasította.

Ismertetése szerint a bíróságnak viszont kötelessége megvizsgáltatni a kártérítést kérők személyiségét, amit igazságügyi orvos szakértő végez el. “A szakvéleményükben latin szavakat használnak, (…) a primitív az az egyszerűt jelenti” – fejtette ki. Hangsúlyozta, hogy a bíró a körülményeket mérlegelve hozta meg döntését a kártérítés összegéről, s az indoklása – amelybe belevette az orvos szakértő véleményét is – jogszerű volt.

További rélszletek:
http://hirek.mti.hu/news.asp?…