A brit televíziós felügyeleti szerv betiltotta az Apple új G5 számítógépének reklámját. Az indoklás szerint a cég nem támasztotta alá a hirdetésben elhangzott a “világ leggyorsabb gépéről” szóló állítást.

A brit Independent Televison Commission (ITC) azt követően kezdett vizsgálódásba, miután nyolc különböző bejelentés érkezett az Apple egyik új reklámfilmjének állítólagosan félrevezető tartalmáról. A kifogásolt szpot a vállalat G5-ös processzorára épülő konfigurációt a “világ leggyorsabb és legnagyobb teljesítményt nyújtó személyi számítógépének” aposztrofálja. A panaszosok szerint ez az állítás félrevezető, mivel olyan belső tesztekre alapul, melyek kifejezetten az Apple javára kedveztek a különböző PC-kkel szemben.

Az ITC az ügyben lefolytatott vizsgálat után a reklámfilm betiltása mellett döntött, mondván, hogy a problémás kijelentést valóban nem támasztotta alá hiteles mérésekkel az Apple. A bővebb indoklás szerint a fenti állítás természetéből adódóan sem állhat meg a lábán. – A különböző számítógép-konfigurációk minden pillanatban fejlődnek, emellett különböznek az egyes benchmark-tesztek és az alkalmazások is – olvasható a szervezet weboldalán. Érdekesség, hogy a reklámfilm bemutatását megelőzően egyszer már zöld utat kapott a film, ám ekkor az Apple még ki tudta harcolni a vetítés jogát.