Csütörtökön fejeződik be a Microsoft kétnapos, zárt ajtók mögött zajló meghallgatása az Európai Bizottság brüsszeli székházában, ahol védekezni próbál az EU vádjai ellen, miszerint kiszorította volna zene és video lejátszó szoftvereket gyártó riválisait a piacról.

Bill Gates birodalmának ügyvédjei, Brad Smith, a cég vezető jogtanácsosa, és helyettese, John Frank a tervek szerint ma délig prezentálhatja érveit – munkájuk eredményességén áll, hogy elkerüli-e a Microsoft a hatalmas pénzbüntetést (ami éves bevételének 10 százalékát is elérheti), és a Windows átírását. Az EU ugyanis elrendelheti, hogy az unió területén forgalmazott Windowsból emelje ki a Microsoft saját fejlesztésű médialejátszó szoftverét. A források szerint a szerdai meghallgatáson a cég jogászai a tisztességtelen versennyel kapcsolatos vádakat verték vissza.

A bizottság szerint a Windows kifejezetten úgy tervezték, hogy jobban működjön a Microsoft belépő szintű szerverszoftvereivel, mint a riválisok hasonló szoftvereivel. Amikor a vizsgálat elkezdődött, a cégnek lényegesen kisebb volt a részesedése ebben a piaci szegmensben, növelni pedig azért tudta, pl. a Novell rovására, mert termékei sokkal rugalmasabbak.

A kritikusok másként látják, szerintük a Novell azért járt rosszul, mert a Microsoft megszüntette szoftverének támogatását, amikor eldöntötte, hogy maga is megjelenik a belépő szintű szerverek piacán. A cég képviselőinek meghallgatása után a bizottság meghallgatja a rivális Sun, Novell és RealNetworks képviselőinek érveit, valamint a Microsoft támogatását élvező ipari szervezet, az ACT és a Microsoft ellenes cégek által létrehozott CCIA véleményét is.