Több panaszos esetének vizsgálata alapján, az áldozatvédelem hiányosságait és szükségességét állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosának vizsgálata. Lenkovics Barnabás az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint azért fordult az igazságügyi és belügyi tárca vezetőihez, hogy ők is kezdeményezzék a bűncselekmények áldozatainak kárenyhítését szabályozó törvény megalkotását.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a közleményben kitér arra is: felkérte “a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét, kezdeményezzen egyeztetést a Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének elnökével annak megvalósítása érdekében, hogy egy biztosító és/vagy a Kamarai Áldozatvédelmi Alap, mint „megbízóvédelmi alap” feleljen az ügyvédi letétbe helyezett összegért, ha az ügyvéd azt jogellenesen (különösen bűncselekmény folytán) nem fizeti vissza megbízójának”.
Az ombudsman több panaszos esetének vizsgálata alapján megállapította: a jogszabályok nem védik meg a bizalmi viszony alapján a pénzét ügyvédi letétben elhelyező állampolgárt, még abban az esetben sem, ha az ügyvédi irodában letétbe helyezett összeget egy ügyvéd elsikkasztja.
Egy ilyen esetben hiába kötelezi a bíróság az ügyvédet és az ügyvédi irodát a letét visszafizetésére, ha a végrehajtási eljárást már nem tudja érvényesíteni. Az ügyvéddel szemben annak “vagyontalansága” miatt, az ügyvédi irodával szemben pedig azért nem, mivel azt a tagok a bírósági eljárás ideje alatt megszüntették.
Az ombudsman elfogadhatónak tartja, hogy végső esetben az ügyvédi biztosítási szerződés nyújtson fedezetet a letéti összegekért.
Bővebben:
http://hirek.mti.hu/news.asp?…