A londoni székhelyű Amnesty International azzal vádolja a vietnami kormányt, hogy a nemzetbiztonság ürügyén elhallgattatja a másként gondolkodókat és akadályozza a szabad véleménynyilvánítást az interneten.

„Vietnamban a ’küldés’ gomb lenyomása súlyos következményekkel járhat, így többek között sokéves börtönbüntetéssel és a családtagok és barátok 24-órás rendőri megfigyelésével”, áll az emberjogi szervezet szerdán közzétett 34 oldalas jelentésében, melynek megjelenését az EU és Vietnam rendszeres emberjogi tárgyalásainak idei időpontjára időzítették.

2001 óta legalább 10 embert vettek őrizetbe azért, mert e-mailt váltottak külföldön élő vietnamiakkal, a kormányt kritizáló cikket tettek közzé az interneten, vagy csupán hivatalostól eltérő nézeteiknek adtak hangot. Hat ilyen „kiberdisszidens” már hosszú börtönbüntetését tölti, a többiek tárgyalásukra várnak.

„E letartóztatások a kormányzat vezetőinek paranoiáját bizonyítják, akik fenyegetve érzik magukat, rettegnek a ’békés fejlődéstől’, amely a kommunista párt egyeduralmát veszélyezteti”, állítja a jelentés, amelyet természetesen Le Dung külügyi szóvivő „előítéletesnek és tévesnek” minősített – hangsúlyozva, hogy csak olyanok lettek megbüntetve, akik megsértették a törvényt.

Ezek szerint megérdemelten került börtönbe a bebörtönzött katolikus pap, Thadeus Nguen Van Ly két unokaöccse és unokahúga, akiket 3-5 évre ítéltek, mert e-mailben tájékoztatták az amerikai jogvédőket nagybátyjuk sorsáról és a vietnami vallásgyakorlás helyzetéről. Vagy indokoltan kapott 12 évet kémkedésért Nguyen Khac Toan 48 éves exkatona, aki a tengerentúli vietnami csoportoknak beszámolt a hanoi paraszt tüntetésről.