A számítógép hibája miatt került a rendőrségi DNS-mintaadásra kötelezettek sorába egy fiatalkorú Heves megyében – derült ki a Magyar Hírlap cikke nyomán.

Jogszabály írja elő, hogy mindazoktól, akiknek bűnös cselekedeteit a törvény 5 évi, vagy ennél hosszabb szabadságvesztéssel fenyegeti DNS-mintát kell venni. Az eljárás alatt lévő esetekben visszamenőleg is pótolni kell ezt. A megye rendőrségeinél ez idő tájt folyik ez a pótlólagos munka – tudatja a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság abban a kommünikében, ami egy 14 éves bűnözőről szóló, az egyik országos napilap hétfői számában megjelent írásra reagál.

A közlemény szó szerint ezt közli: „Adminisztrációs hiba következtében került sor a fiatalkorú B.T. egerhalmosi lakos DNS-mintájának rögzítésére 2003. december 10-én, mivel az általa korábban elkövetett bűncselekmény a fenti kategóriába esett, így ezt a jogszabály kötelezővé teszi. A kapitányságon 2003. december 12-én észlelték, hogy olyan személytől került sor mintavételre, aki a törvény értelmében erre nem kötelezhető, mivel az elkövetés idején vele szemben büntethetőséget kizáró ok állt fenn, és az eljárást megszüntették. Ezt követően a mintákat azonnal megsemmisítették, és erről értesítést küldtek, és egyben a rendőri eljárásban elkövetett tévedésért elnézést kértek”.

Nyilvánvaló, hogy a büntethetőséget kizáró ok a gyermek életkora volt.