Kétszázezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság Czeizel Endrét abban a perben, amelyet emberkereskedelem vádjával indítottak az ismert genetikus ellen – jelenti a HavariaPress.

Az orvost 2002 nyarán, első fokon másfél év felfüggesztett börtönre ítélték, mivel bűnrészesként emberkereskedelemben találták vétkesnek. A Fővárosi Ítélőtábla azonban enyhítette az ítéletet, és családi állás megváltoztatására módosította az ügy minősítését. Az orvost a terhére rótt négy eset közül három alól fel is mentették, s csak egyben találták elmarasztalhatónak. Czeizel és 14 társa ellen azért indult bírósági eljárás, mert a vád szerint anyagi haszonszerzés céljából szerveztek örökbeadásokat külföldre, illetve egy alkalommal belföldre is. Tizenharmadrendű vádlottja volt az ügynek Körmendy-Ékes Judit, az ORTT korábbi elnöke, s a táblabírák az ő esetében is enyhítették a korábbí ítéletet, így felfüggesztett börtönbüntetés helyett csak megrovást kapott.

A bíróság az indoklásban kiemelte, hogy az ítélet meghozatalakor nem az elkövetéskori, hanem a pillanatnyi jogszabályokat és büntetési tételeket kell alkalmazni abban az esetben, ha azok enyhébbé váltak az elkövetés óta. Ez a kitétel érvényes Czeizel ügyére is, melyben az elkövetés időszaka az ítélet szerint 1994. januárja és 1996. áprilisa között volt. Czeizelt egyébként a bíróság bűncselekmény hiányában mentette fel a terhére rótt vádpontok jó része alól, s mindössze egy esetben találták vétkesnek. Egy örökbeadási ügyben ugyanis – a bírák szerint – Czeizel tudta, hogy az örökbeadók nem fogják értesíteni a gyámhatóságot, holott ez kötelességük lett volna. Azt a bíróság nem tudta igazolni, hogy köze lenne a Czeizel számlájára érkezett, 4-6000 dolláros összegeknek az örökbeadásokhoz, s csak egynél állapították meg, hogy összefügghet a pénz beérkezésének és az örökbeadásnak a ténye.

Körmendy-Ékes Judit a bíróság szerint közvetítőként vett részt az egyik örökbeadási ügyben. Esetében a védelem indítványa felmentés volt, ám a bíróság végül megrovásban részesítette a volt ORTT-elnököt. A táblabírák szerint Körmendy adta át Czeizeléknek a gyerek örökbeadásért kifizetett összeget. Körmendy azt állította, hogy az összeg csak az ügyben felmerült költségek megtérítésére szolgált, ám a bíróság szerint az jelentősen több volt, mint a tényleges költség. Emellett az érintett két házaspár – Körmendy jelenlétében – hamis tartalmú nyilatkozatot is tett a gyámhatóságon, azt állítva, hogy nem fizettek, s nem is kaptak pénzt az örökbeadásért. A bíróság szerint azonban neki, mint jogásznak nem lett volna szabad asszisztálnia a gyámhatóság hamis tartalmú határozatának meghozatalához. A táblabíróság csütörtöki ítélete jogerős.